Szuperember, Denevérember, Pókember, Villám Géza (Flash Gordon), és a többiek. Csupa-csupa férfi a színen, hogy is jöhetne ilyen magasztos célok, mint a világ megmentése egy nő? Férfimunka ez. Vagy mégse?
Tovább folytatódik a sok lábon álló amerikai popkultúra egyik alappillérének számító képregényműfaj átkonvertálódása a filmiparba. Borulás veszélye azonban nem fenyeget, hiszen a vászonra transzportált képregényhősök csupán háromdimenziós, mozgásra képes unokái a kétdimenziós, statikus eredetinek, és gyermekei a már akciókat bemutató rajzfilmverzióknak, a pop kultúrája stabilabb, mint valaha.
Már a Batman visszatér-ben felbukkant a korbácsát pattingató, formás idomokra feszülő bőrruhát viselő, de a főhős mellett mi tagadás, kissé butuskának tetsző Catwoman, de ott még csak egy furcsán kétértelmű mellékszerep jutott neki, ekkor még Batman tette helyre Gotham City békés életét fenyegető rosszéletű Max Schrecket és a gonosz Pingvint.
A Vidocq-kal fajsúlyos névjegyet az asztalra letevő francia digitális fenegyerek, Pitof első amerikai rendezése témájául, persze kellő produceri ösztönzésre a Macskanő, képregényekből már ismert történetét választotta. Ezek a franciák mindig hoznak valami új színt ebbe elfáradni látszó álomgyárba, gondolhatta Denise Di Novi, a kevés női producerek egyike Hollywoodban, és vaskézzel irányítva a szárnyaló vizuális fantáziájú Pitofot, tipikus hollywoodi produkciót hozott létre. A Macskanő akár lehetne Macskaember is, de akkor a vajas popkorn fogyasztásába belemerült, felületes mozinéző végképp összekeverné a többi szuperhőssel, ebben a nagy kavarodásban. A Macskanő azonban nem a világ megmentésével fáradozik (egyelőre), azt hagyja többi állat-férfikombinációjú szuperhősre, ő feladata a nőket nyomasztó problémák kiküszöbölése. Mert mi más foglalkoztatná a nők tömegeit, minthogy mit kenjenek az arcukra-testükre, hogy szebbé varázsolják magukat. Ám mi van, ha az egyik nagy kozmetikai világcég beveti a kábítószertrükköt, vagyis olyan anyagot adagol termékéhez, ami függővé teszi használóját, és még ha olyan varázslatot is alkalmaz, ha abbahagyja használatát, rögtön megöregszik. Egy pillanat alatt. Tipikus női probléma, gondolom, ilyeneken agyalnak a női nemű embertársaim azokon a hosszú órákon, amit a kozmetikusnál töltenek. Ezt egy férfi nem tudja átérezni, megoldásához női kéz kell! Persze, nem árt, ha van benne egy korbács is, mert ki tudja, történhet bármi...
Nos, a Macskanő cselekményét nagy vonalakban ismeri mindenki, aki látott már szuperez+az filmet, nincs új a nap alatt. De a Csipkerózsika és a Hamupipőke meséjét is meghallgattuk annak idején ezerszer, szükségünk van a bennünk élő kisgyermeknek mindig olyan mesére, amelyben a szürke hétköznapokat élő átlagvalaki egy csoda folytán szuperképességekkel rendelkező Hőssé válik, amelyben ez a Hős legyőzi a Gonoszt, amikor az Igazság kerekedik felül. Nem úgy, mint hajlamosak vagyunk hinni, a való világban. Itt most egy szerény, önbizalom-hiányos, ámde tehetséges nőből lesz szuperképességű igazságbajnok, megcélozandó a fogyasztói társadalom egy újabb, eddig a hősbizniszben kissé hanyagolt szegmensét. Hiszen a karrierjüket kilátástalan irodakomplexumokban, idióta főnökök kekeckedései közepette építgető dolgozó nőket a Világ megmentése eddig jobbára hidegen hagyta, az ő kis világukat senki sem mentette meg. Eddig. Nekem, a monitor előtt görnyedő pasinak ugyan jobban tetszett az önbizalom-hiányos Patience, kócos fürtjeivel és bő hacukájában, mint a dögös bőrszerkóban feszítő Macskanő, de hát a nők mindig egymásnak akarnak imponálni, nem a pasiknak, ahogy azok szeretnék. Ez már csak így van.
A filmet rendező Pitof ugyan első amerikai, nyilván nagygázsis munkájában jócskán lejjebb adott a Vidocq-ban tapasztalt szertelen vizuális leleményből, ám azért maradt elég így is belőle, éppen annyi, amennyi kell egy profi kivitelezésű, látványos hollywoodi meséhez. Meghökkentő távlatok, sajátos nézőpontok, bravúros beállítások egy hagyományosan, közérthetően elmesélt történetben. Már nyilván készül a második rész forgatókönyve...
