A The One I Love kíméletlenül rávilágít a szerelem egyik legnagyobb paradoxonára.

Az Álomgyárban egyen rózsaszínre festett figurák és élethelyzetek kiterjedt vizsgálata az amerikai független film egyik fontos vezérmotívuma. A felnőtté válás, a szerelmi és családi viszonyok buktatói az elmúlt időszakban divatos zsánerek keretei között bukkannak fel, izgalmas alternatívát nyújtva a merev hollywoodi kínálattal szemben.

A tragédia utáni továbblépés dilemmái időutazással keverednek (Kockázatos túra), a barátság ellentmondásai a zombi-apokalipszis túlélését nehezítik (The Battery), a terhes családi örökség lezárása rozsdás bosszútörténetbe ágyazódik (Blue Ruin). Kellő kreativitással az elhasznált műfaji öntőformákkal is csodát lehet művelni, némi alkotói invencióval még a romantikus komédiára méltatlanul ráragadt cukormázat is fel lehet törni.

A The One I Love keserédes házastársi vígdrámája a filmtípus bevett megoldásait kifordítva egyenlőségjelet tesz az örökké tartó szerelem fenntarthatatlan ideája és a butább romkomok hazugságai közé.

(Aki még nem látta a filmet, a továbbiakat csak saját felelősségre olvassa el – A szerk.)

Történetünk ott indul, ahol a sötétebb drámákon kívül legfeljebb csak Woody Allen szokott járni. Szimpatikus hőseink egykor szerelmesek lettek és imádták egymást, de a láng az évek során szép csendben kialudt. Ethan és Sophie tisztában van a helyzettel és mindenképpen szeretne még egy esélyt adni a kapcsolatuknak. A terapeutájuk tanácsát követve vidékre utaznak, hogy megpróbálják feléleszteni a szenvedélyt és rendbe rakni a dolgokat.

A világtól elzárt birtokon létre is jön a vágyott harmónia, hisz mind a ketten a jobbik énüket mutatják a másiknak. A bökkenő csupán az, hogy az újra felfedezett másik nem valóságos személy, hanem egy bizarr természetfeletti jelenség eredménye.

A történet egyre fantasztikusabb fordulatai szerencsére nem öncélú alkotói húzások vagy szimpla humorforrások.

A házastársuk idealizált másaival randevúzó hősök a kezdeti idill után fontos problémákkal találják szembe magukat, a viccesen elrajzolt helyzetek nagyon pontos metaforái a valódi kapcsolatokban felmerülő dilemmáknak. A The One I Love a maga groteszk módján az intimitás határait, az „én vagy mi” kényszerű kompromisszumait kutatja és kíméletlenül rávilágít a szerelem egyik legnagyobb paradoxonára.

A másikba szeretünk bele, vagy a másikkal kapcsolatos illúziókba? Feláldozhatjuk a valódi személyiségünket egy kapcsolatért? Lehetünk féltékenyek a korábbi önmagunkra? A történet ehhez hasonló kényelmetlen, a romantikus filmek túlnyomó többsége által kínosan elkerült kérdéseket szegez nekünk és szerencsére a hazug válaszokat is elkerüli. Az elénk tárt tragikomédia mégsem depresszív vagy lemondó, inkább őszinte és elgondolkodtató.

A film a svéd Lavina és a Holtodiglan közeli rokona, a zavarba ejtő befejezés ezúttal is a felszabadító önismeret lehetőségét kínálja.

Az alkotók bölcsen kerülik a felesleges magyarázatokat, a hihetetlen helyzetet kész tényként kezelve szépen variálják az alapötlet lehetőségeit. Bár a játékidő túlnyomó részében csupán két szereplő látható a vásznon, a remek színészeknek (Mark Duplass és Elisabeth Moss) és az ügyesen adagolt fordulatoknak hála a film az apróbb döccenőket leszámítva mentes a komolyabb üresjáratoktól. Charlie McDowell rendező pimaszul kölcsönveszi a romkomok kulisszáit, finoman karikírozva a tökéletesre fésült románcok modorosságait.

Az eszményi ház, a napfényben fürdő, virágoktól roskadozó birtok egy idő után ugyanolyan nyomasztóvá válnak, mint a másik vágyott tökéletessége. Az álomgyári mintákra rímelő, érzékeny és vicces álomférfi, illetve a kedves és engedelmes álomnő kezdetben elvarázsolja a hőseinket, később mégis kényelmetlenné válnak.

A testet öltött vágyképekkel nem lehet sokáig együtt élni, hisz a valódi szerelem korántsem egyszerű és harmonikus. A felek hibái, a fájdalom és csalódás része a történetnek, a nagy happy end nem törvényszerű. Bármennyire is szeretnénk, a szirupos álomvilágokkal ellentétben a szenvedélyes első csók után nem fagyhat meg örökké az idő.

Ha így lenne, a tökéletes kapcsolat hamarosan groteszk lidércnyomássá válna.