Jackie Chan olyan, mint egy menüsor valamelyik gyorsétteremláncban. Pontosabban inkább a filmjei, mert Jackie-t kóstolja meg az, aki már most elviselhetetlenül unalmasnak találja további életét, de a filmjei mindenképpen hasonlatosak egy hamburger-menühöz.
Gondosan, pontosan, aprólékosan kidolgozva, grammra kiszámolva minden összetevője, az optimális ízesítésben, bárhol a világon ugyanabban a minőségben. Ezt a minőséget le lehet sajnálni a könnyed francia borok, sajtok, mártások és sültek felől éppúgy, mint a súlyos, zsírban tocsogó, mámorító cupákok oldaláról, vagy a rém egészséges zöldségek buja dzsungeléből is, az tény, hogy mégis igen sokan térnek be Jackie gyorskajáldájába. Pedig Jackie Chan filmjei szinte tökéletesen egyformák, mint a hamburgerek New Yorkban, Párizsban vagy Hong Kongban. A különbség mindössze a névelőkben van: the, les, vagy egyik se. Így Jackie is bárhol forgat a világon, a lényeg mindig ugyanaz.
Jackie mindig jó fiú. Kissé félszeg, de ördöngősen verekszik. Aztán jön az elvetemült gonosz, a rosszarcú démon, aki általában fehér, és ellopja, megszerzi, eltulajdonítja, megöli, ráteszi a kezét, csúnyázik egy nagyot. Jackie előbb ronggyá veri mind a háromszázhuszonhét sameszát a rosszarcúnak, hogy aztán magát a főnököt is, nagyon. Közben azért két köríves rúgás és jobbhorog közben szerelemre gyullad a gonosz lánya, titkárnője, simán a nője, vagy a segítségére rendelt kollégája, vagy akárki más nőnemű mellékszereplő iránt, hogy aztán a film végén hosszan nézhessen a szemébe, úgy hétéves napközis módra. Persze, csakis azután, hogy megmentette a világot.
Jackie Chan most is jó fiú, zsaru Hongkongban, szorosan együttműködve az Interpollal éppen a Kígyófejnek nevezett rettentően veszélyes bűnözőt (Julian Sands) akarja elfogni, ám nemzetközi kollégája legalább olyan becsvágyó, mint idétlen, ezért az akció kudarcba fullad. A nagy detektív, Sherlock Holmes segédjének nevét viselő Watson (Lee Evans) persze Jackie-t vádolja a sikertelenséggel, pedig... Aztán ugrás az időben, Jackie már Írország felé (ott még nem játszódott Jackie Chan-film) repül, hogy kiszabadítson egy kisfiút egy gonosztevő kezéből, aki történetesen ismét a Kígyófej. Ráadásul Watson is feltűnik, ezúttal könyvtárosnak álcázva. De nincs még szerelmi szál, ezért Jackie kap másik segítséget is az Interpoltól, a csinos Nicole (Claire Forlani) személyében, hogy legyen kinek a szemébe nézni hosszan a film végén, sőt... Ezután Jackie és kis csapata ronggyá ver, majd nagyon ronggyá ver, fény és hangjelenségek, sok-sok pofon, a kisfiú és a medálja is megkerül, így a világ is megmentve, majd a hosszú nézés, a vége főcím, persze megtűzdelve vicces, vagy annak szánt jelenetekkel a forgatásról.
Nem tudom, mi a titka ennek a hongkongi színésznek... Bár színésznek nevezni már önmagában dicséret, hiszen szemmel láthatóan semmit sem tud a színészetnek nevezett szakmáról. Egy természetes mozdulata, gesztusa, arcrándulása sincs, mintha egy gépet látnánk, vagy inkább egy gyenge paródiát valamilyen keleti kung-fu sztárról. Vagy a verekedések koreográfiája az, ami tetszik az embereknek? Korábbi filmjeiben még igen, valóban elképesztő kreativitással használt fel szinte mindent segédeszközként, péppé verte a gonoszokat már puszta kézzel éppúgy, mint karalábéval vagy festőlétrával. Nem tagadom, megkacagtatta akkoriban a kritikust is néhányszor. De mostanában már a verekedések is mintha ötlettelenebbek lennének, a filmek sztorijáról pedig jobb, nem is szólni. Ezek a scriptek talán még megütik a gyerekcsatornákon futó tucatrajzfilmek színvonalát, csak az a bibi, hogy a film megtekintése - állítólag a folyamatos akciójelenetek miatt - kizárólag 13 éven felülieknek van engedélyezve. Így az a helyzet, mint a Bud Spencer filmekkel is: 13 éven aluliaknak a kóros fejlődés, azon felülieknek pedig a szellemi leépülés magas kockázata miatt nem ajánlott. Persze, mindig vannak olyanok, akik a jó tanácsra fittyet hánynak...
