Egy vidám színekkel teli világot látni, miközben konkrétan a döghalál lép annak partjaira, zavarba ejtő élmény.
Mindig kék fent az ég
Olaszmániás vagyok, azt is elnézem, de főleg elhallgatom órákig, ha receptklub megy, nem hogy ha Oscarra nevezett játékfilm, egy mediterrán dolce vita árnyékból fényképezve, az itáliai életimádat fejbekólintása evezőlapáttal. Mert nyugodtan kiindulhatunk a lerágott sztereotípiákból, onnan lehet igazán átérezni a kontrasztot, amire A tenger törvénye rávilágít. Annak ellenére, hogy sokáig úgy éreztem, megtaláltam az első olyan olasz nyelvű produkciót, amely egyenest a halálba fog untatni, de idővel a hullámok súlyos kérdéseket vetnek partra. Eszkábált tutajokon érkeznek a menekültek Afrika partjaitól, több tucatnyian, kiszáradva, éhezve – bár azt nem mondhatjuk, hogy reményvesztetten, mert mi más is hajtotta volna őket előre az ismeretlenbe, az elképzelt nyugati jóléti társadalom felé, ha nem a remény? Persze, a tudatlanság és az elkeseredés, ami együtt súlyos következményekkel bír járni, s többeket ez utol is ér még az azúrkék habokban.
[img id=427794 instance=1 align=left img]Bevándorolni tilos
A helyszínünk egy olyan kicsi sziget, hogy a szereplők elmondása szerint "rajta sincs a térképen." Ez segíti részint az általánosítást, hogy tehát a menekülthullámokkal valóban folyamatosan birkózó Olaszország tetszőleges partvidékét a helyébe tudjuk képzelni, ahogy valamiféle elképzelt latinos nemzeti karaktert is szembe tudunk állítani egy kevésbé szerencsés helyzetű népcsoporttal. A sziget turistaparadicsom, ez tartja fent, meg a halászat, márpedig a legutóbb partra szállt afrikai csapat mindkét tevékenységnek útjában áll. Egyrészt a hatóságok szigorúbb rendelkezései, másrészt a nyaralni vágyók komfortérzetének erős megingása teszi egyik pillanatról a másikra sokkal kevésbé vonzó hellyé e mikroközösség életterét. Mert nap így nem süt a világon máshol, kamera ilyen kéket sehol nem lel és a gondtalanság így nem ragyogja be az észak-olasz diákok vakációját, mint ahogy filmünk helyszínén. Ezzel szembeállítani a konkrétan az éhhalál, a járványok és a diktatúra elől életük felfoghatatlan kockáztatásával is menekülő afrikaiak helyzetét nagyon könnyen válhatna demagóggá. Valószínűleg ma már rég az a tétje egy ilyen filmnek, legalábbis alkotói szempontból, hogy ezt miként sikerül elkerülnie. Ha ezt meg sem kísérli, akkor az simán társadalomkritika, nem mintha annak nem lenne helye és főleg nem mintha a fesztiválok nem elégednének meg vele gyakran, de mi most e helyütt mégis egy filmalkotást vagyunk hivatottak elemezni. Azt, ahogy lapáttal csapunk a csónakunk oldalába kapaszkodó afrikai kezére. Azt, ahogy a garázsunkban rejtegetett, börtönőrtől mindennapos terhes nőre utálattal nézünk, amiért beleköp a mindennapjain levesékbe. Hiszen tudjuk, hogy százezrek osztoznak sorsában és képtelenség segíteni rajtuk, akkor meg miért zaklassuk fel magunkat vele, mért kockáztassuk a saját kiérdemelt, viszonylagos jólétünket?
Nem nyári olvasmány
Ízlés dolga tehát, hogy mennyire szájbarágós az Aranykapu rendezőjének 2011-es filmje, amelynek címét egyébként az öreg halászok emlegetik egy – kifejezetten szájbarágós – jelenetben, arra vonatkoztatván, hogy vízben fuldoklót nem szokás otthagyni a hajónkkal, akkor sem, ha egyébként a valódi törvénykezés épp ezt írja elő számunkra. A tenger törvénye tehát erkölcsi törvénykezés, szemben a hivatalok írott, rideg és e helyütt cseppet sem humánus rendelkezéseivel, még ha annak logikája ott él is majd' mindenki gondolkodásában. A mindezen események eljátszására használt karakterek között találunk felvilágosult, de mégiscsak vidéki özvegyasszonyt, egy mulya és épp ezért előre sejthetően jellemfejlődésre ítélt tinédzserfiút, a turistákból élő vendéglátós nagybácsit és keveset beszélő, de távolról bölcsnek látszó nagypapát. Mindenkinek van miről beszélnie, ami így együtt kicsit talán sok, egyik-másik el is tér a tárgytól, de ha reflektál rá, akkor is messziről fut neki. Így elég sok időnk marad csodálni, milyen gyönyörű képeslapfotókat készített Fabio Cianchetti operatőr a tengerpartról. Mellesleg.
Kinek ajánljuk?
- Szociopolitikai kérdésekkel foglalkozóknak.
- Az olasz mozi rajongóinak.
- Aktív és leendő operatőröknek.
Kinek nem?
- Akik a napfényes tengerparton igenis szórakozni akarnak.
- Táncot, szerelmet, nevetést váróknak.
- Aki épp vakációzni készül dél irányába.
7/10
