Jól időzítettek a Múmia-trilógia harmadik részének alkotói: amíg a világ a televíziókon keresztül Pekingre figyel, a mozinézőket Jet Li császármúmiájával ijesztgetik. De nem kell félni tőle, gyerekek is nézhetik, nekik ez meg se kottyan.
A cím persze nem teljesen igaz, hiszen időzített ébresztésről szól, de aki egy kicsit is ismeri a filmipar időzítési technikáit, az tudja, hogy a Sárkánycsászárt nem kelthették életre máskor, mint a Vízöntő korában, a pekingi olimpia évében. Még akkor is, ha Pekingben nem gyújtottak örömtüzet, hogy ennyire negatív előjellel használják annak a dinasztiának a nevét, amely megteremtette a kínai államgépezetet, és meglehetősen fájdalmasan érintheti Kínát, hogy történelmének egyik aranykorát jegyző dinasztiájának névadó uralkodója, Han császár nettó gyilkológéppé egyszerűsödik, ezért is lehet talán az, hogy a kínai kultúrpolitikusok másfajta hősökkel kínálják a népet az olimpia ideje alatt, éremmel a nyakukban, a filmet majd csak utána. Hiába a híres Jet Li a főszereplő.
Ezúttal még érthető is a fanyalgásuk, hiszen nem egy bizonyos Han császárnak, hanem Csin Si-huang császárnak van agyaghadserege ? de ettől persze egy bizonyos Han császárnak is lehet ?, és hogy a mai is látható nagy fal építése sem egy bizonyos Han császár érdeme, de az is igaz, hogy a Han-dinasztia idejében is épült az erődítményláncolat, ám az eredeti, még korábbi alapok továbbépítése is Csin Si-huang császárnak köszönhető, nem beszélve arról, hogy majdnem kétezer évig épült a fal. A filmkészítők humorát mutatja, hogy a filmbéli Han császár (Jet Li) tábornokát Mingnek hívják, és hát a nagy fal mai formája nagy részben a Ming-dinasztiának köszönhető.
De a legnagyobb gond alighanem az, hogy a filmben a császár korántsem olyan erős, mint egy császárnak lennie kell, és korántsem annyira császár, mint amennyire egy császárnak illene, hogy uralkodhasson. Tényleg egy nettó gyilkológép. Persze lehet erőből is császár bárki, despotának hívják, akinek csak egyetlen vágya van: meghódítani a világot.
Nos, ez nem sikerült a császárnak, és aligha sikerül a filmnek. Amiért mégis azt mondom, hogy látni kell A Sárkánycsászár sírját, az egyrészt a trilógiák mélységesen mély követelményrendszerében rejlik. Azaz: ha nem látjuk a sorozatnak valamelyik részét, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a többi is ilyen. Az előző két Múmia-film nem ilyen. Imhotep és Egyiptom sokkal kegyesebb bánik az élőhalottakkal, és a forgatókönyv is sokkal jobban illeszkedik Ozirisz és Ízisz világhoz. Kínában sokkal egyszerűbbek, már-már paródiába hajlók a párbeszédek, a zombihadsereg pedig mintha a Karib-tenger kalózaiból ugrott volna át Kínába, vagy A gyűrűk urából. Néha pedig az volt az érzésem, hogy az Indiana Jones egyik forgatókönyv-adaptációját filmesítette meg Rob Cohen a Múmia-trilógia harmadik részében, merthogy ezt sugallja a gyenge színészi játék (a Rachel Weiszt felváltó Maria Bello gyönyörű nő ugyan, de ebben a filmben színésznek gyönge, akárcsak Brendan Fraser), és erőltetett az apa-fiú kapcsolat felszínes kibontása is.
Másrészt, amiért mégis látni kell A Sárkánycsászár sírját: jetik szerepelnek benne. A filmesek meglehetősen rosszul bánnak a jetikkel, nem nagyon foglalkoztatják őket filmjeikben. A kínai vezetők éppen ezért kaphatták fel a fejüket a kék szemű, prémes lények megjelenésére, ám a tibeti jetik nem Tibet függetlenségéért harcolnak, hanem az egyiptomi sivataghoz szokott főszereplők testőrei lesznek a világ legmagasabb hegységének havas csúcsain.
A film amúgy pörög rendesen, a számítógépes látványvilág és a vágás megmenti a totális bukástól, és egy rejtett ígéret miatt, a film végén A Sárkánycsászár sírja egy fokkal sem lesz rosszabb a trilógia gyenge második részénél: alighanem új fejezetet nyit a Múmia-sorozatokban. Mert, ha hihetünk az ígéretnek, lesz majd perui múmia, és lesz talán antarktiszi és kelta múmia is, de én igazából arra várok, hogy Hollywood nagyurai felébresztik előbb-utóbb Attila hunjait is.
