Ki gondolná, hogy az alkoholizmusról, a szegénységről és a butaságról lehet úgy szociomozit készíteni, hogy a néző könnyesre vinnyogja magát? A tavaly Cannes-ban különdíjjal jutalmazott belga Felix Van Groeningennek sikerült.
A Szarul állnak a dolgok hangulatában közelít a magyar Roncsfilmhez, csak hiányzik belőle az intellektus, van viszont román kötött pulcsi, hányást zabáló macska, bundesligás séró, puncidal és töméntelen mennyiségű sör.
A film Dimitri Verhulst önéletrajzi ihletettségű regényéből készült, szinte szó szerint adaptálva azt. A sztori egy vidéki flamand faluban játszódik, főhőse egy 13 éves srác, Gunther, akit apja és annak három testvére permanens alkoholmámorban nevel. Az egyetlen józan személy a családban a négy fiútestvér anyja, aki szentként tűri, hogy fiai eligyák, elgépezzék fizetésüket, és olcsó nőcskéket hozzanak fel minden este. Gunther természetesen mindig elkésik a suliból, leckéje sosincs, de hogy is lenne, ha a kocsmában tölti az életét.
Ez idáig a legnyomorúságosabb szociomozit vázolja fel, szinte már látjuk magunk előtt a fekete-fehér felvételeket a távolba bután meredő, koszos kézzel felespoharakat markolászó, ápolatlan férfiakról, akiktől a decens polgárnak felfordul a gyomra. És ha ez magyar film lenne, akkor kb. az ötödik perctől sorban állnának fel, és mennének ki a teremből z emberek. De ez belga film, és bár vannak benne fekete-fehér felvételek, a gyomorforgás csak néha kapja el az embert.
A történet ugyanis meglepően vicces, annak ellenére, hogy totálisan hitelesen feszegeti az alkoholizmus és a gyereknevelés meglehetősen szomorú kapcsolatát. Ezek a kocsmai arcok szimpatikus, egyszerű és bevállalós figurák, akiket összeköt a vértestvéri bajtársiasság, na meg a rivalizálás, hogy melyikük nyeri az idei meztelenül bicajozási versenyt. Egyikük sem gonosz, vagy szándékosan felelőtlen, s talán a jó belga söröknek is köszönhető, hogy jókedvük parttalan és kimeríthetetlen, agyukról nem satírozta le a barázdákat az aromás koccintós.
Felix Van Groeningen mozija persze nemcsak vidám kocsmadal, felveti azt a kérdést is, hogy mi lehet a kiút egy olyan közösségből, amiben "minden szépség megrohad, vagy elmenekül". Úgy tűnik, Belgiumban az oktatás a válasz erre a kérdésre, mivel Gunthernek a büntetésből kiszabott négyoldalas házi dolgozatok segítenek, hogy felnőve íróvá váljon, és ne ismételje meg apja és nagybátyjai élettörténetét.
Sajnos a film utolsó fél órájában többségbe kerül a szépelgős moralizálás, és ez legalább két pontot levon az odáig tökéletes élményből, de a 8/10 így is szép egy alkeszes szocimozinak.
