Míg a filmesek elutasítanak minden kritikát, most az éles szatíráiról ismert Bacsó Péter egy kritikusokat - még ha étteremkritikusok is - dicsőítő filmet írt és rendezett. A silány termékeket bátran ostorozó firkászok viszont egy silány mozi főhősei lettek.
Bacsó a Népszabadság áprilisban leköszönt híres gasztronómiai kritikusairól, a Wittman fiúkról mintázta a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmjének két főszereplőjét. Ficskó és Olivér szombatonként sarkosan fogalmazva, álnéven lelepleznek egy-egy rossz konyhát a kiszolgálástól az éttermen át a környezetig. De kik azok a Lumnitzer nővérek?, kérdezik az önelégült étteremtulajdonosok, akik a szokásaikon nem akarnak változtatni.
Ez az Álljon meg a nászmenet! felütéséhez hasonlóan izgalmas alaphelyzetet még egy bacsósan szatirikus fordulattal meg is csavarják a tizedik percben: bekapcsolódik a bosszúszomjas étteremmaffia és elhatározza, hogy likvidálni kell a Lumnitzer nővéreket, mihelyt lelepleződnek. És ez elég jó indítás, egy mélyrepüléshez talán feleslegesen is jó. Mindezt viszont még érthetetlenebbé teszi a rendező későbbi járókeretes ámokfutását.
Mert idáig tartott minden profizmus, és bár egy szürreális akciófilm és egy jellemfejlődésel tarkított tragikomédia is indul egyszerre, de ezek egyáltalán nem kerülnek szinkronba egymással. Olivér és Ficskó likvidálási célpontok maradnak, függetlenül attól, hogy már dicsérnivaló ételeket is találtak, amit értelemszerűen meg is dicsérnek. Ezt csak azzal magyarázhatjuk, hogy - a forgatókönyvet is jegyző - Bacsó külön írta a két szálat és elfelejtette, hogy mi történik az egyikben.
Bacsó Tanújától kissé meghatódva legalább annyit leírhatnánk, hogy a filmet még sűrítik groteszk és abszurd helyzetek is, de csak, ha így neveznénk azt, hogy tökön rúgják Alföldi Róbertet, hogy a két kritikust gyorsított felvételben sokáig kergetik motorral, és ha Hegyi Barbara kézenállásait nem tartanánk inkább egyszerűen csak brutálisan cikinek.
A forgatókönyvíró ráadásul a széteső, logikátlan, de bonyodalmas történet mellett még azt is kitalálta, hogy a szereplők motivációit, érzéseit színészi ábrázolás helyett narrációval mondatja el. Aztán írt még néhány nyugdíjas-viccgyűjteményből kölcsönzött együgyű párbeszédet is, és most még a legjobbat idézzük:
Olivér: "A nyulakról jut eszembe, mért van neked annyi gyereked?"
Ficskó: "Balzsamecet, balzsamecet, szeretem a gyerekeket".
A főszereplők belső utazásához ugye jellemábrázolásra lenne szükség, ehelyett meg kell elégednünk annyival, hogy Ficskónak (Rudolf Péter) hat gyereke van, és szandálban jár, tehát családapa és bohém is egyszerre, és Olivér (Alföldi) hátravetett fejjel orgonál, vagyis művészi hajlamai vannak és sálat hord, tehát igazságérzete is akad, vagy valami ilyesmi. Amúgy álmodozni is szeret, és ez alkalomból olyan álmokat láthatunk, amiket erotikusnak szántak, de azokat csak egy hetven fölötti rendező találhatta annak.
Sőt még a szereposztásban is csak az tűnik fel, hogy van egy kor, ahonnan a 30 és 50 közöttiek is egységesen fiataloknak tűnhetnek. Bár az elmondottak alapján Etus is alakíthatná a Szomszédokból a harmincéves Nikita-szerű szerb bérgyilkoslányt, de mégis a 40 éves echte szőke Hegyi Barbara kapta a szerepet. Sokan ostorozzák ezt a választást, jogosan, de a színésznőnek még sikerült rontania a helyzeten: az Életképek után megint úgy alakít egy karakán nőt, mintha végig be lenne rúgva.
Egyszóval Bacsónak most nem terem babér, ami a paprikáskrumpliba se kéne, a két profi étteremkritikus mégis annyira hiányolja belőle. De csak, mert összekeverik a krumplifőzelékkel. Tévedések vígjátéka.
