Anthony Minghellának eddig volt egy kimondottan jó (A tehetséges Mr. Ripley) és két közepes, ám kissé túlértékelt filmje (Az angol beteg, Hideghegy). Tudjuk róla, hogy szereti és tudja is kezelni a színészeit, imád a szerelem erejéről értekezni nagy világégések romantikus díszletei előtt.
Úgy tűnik, a sikeres receptet félretéve új filmjében már aktuális témához nyúlt, a jelenkori London egyik fejlődő negyede a színtér, másrészt a szerelem ereje helyett az emberi kapcsolatok elerőtlenedésére fókuszált. Arra az észrevétlen pillanatra, amikor a felek már alig néznek egymásra, hiszen behunyt szemmel is tudják, mit láthatnának a másik arcán. Amikor a boldogságot a rutinos, épp ezért sivár kényelem, és az ehhez való ragaszkodás váltja föl. A Bűnös viszonyok bűnét így nem is a félrelépésben érhetjük tetten - egy szerelmi háromszögre épül a film -, hanem abban a tehetetlenségben, amikor az ember már nem képes tenni semmit a saját boldogságáért. Sodródik, mert más nem jut az eszébe.
Az igazi elmélyülést azonban több tényező is megakadályozza. Egyrészt, Minghella még mindig túl nagyvonalúan bánik a filmidővel. A már említett három alkotás 140 és 160 perc között mozgott, s bár jelen esetben beérte két órával, főként az elején érezni: akár ki is ugorhatnánk egy pohár kólára. Arról nem beszélve, hogy ez a ráérős hömpölygés a korábbi, epikus dolgozatokban még el-elment (szép nagytotálokban gyönyörködhetett az erre fogékony néző), itt viszont az első félóra után már úgy érezzük, többet tudunk az angol építész, Will és a svéd származású Liv kapcsolatáról, mint a saját pszichológusuk. Ezt az állóvizet kavarná föl a bűnügyi szál, majd a nyomán kibontakozó váratlan szerelem.
Ám ahogy a film is felpörögne, szinte menetrendszerűen érkeznek a logikai és dramaturgiai döccenők: Will ahelyett, hogy leleplezné az irodáját rendszeresen kirabló Mirót, szerelmes lesz annak anyjába, Amirába. Vajh' miért? - tenné fel a kérdést az akadékoskodó néző. Mert a végig realisztikus hangvételű filmhez semmiképp sem illenek az efféle "csodák". Később persze kiderül, hogy csodáról szó sincs, ez is csak amolyan pótlék, esztelen menekülés, ám a folyamatos kétely a kibontakozó kapcsolat hitelét, egészét aláássa. És ezt sajnos Juliette Binoche játéka sem képes ellensúlyozni, bár tekintetében ott izzik a délszláv háború egész fájdalma az újkori otthontalansággal egyetemben. A képet tovább színesíti egy jó szívű prostituált, a kihagyhatatlan szerb- bosnyák ellentét és egy róka, mely, akár egy szelídítetlen, kóbor szimbólum, a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel Will életében.
Mindezek ellenére a Bűnös viszonyok nem rossz film. A kilógó, széttartó elemeket végig egyben tartja a film erős hangulata, Jude Law és Robin Wright Penn visszafogott alakítása. S ha még a végkifejlettel járó megnyugtató lekerekítés miatt hajlamosak lennénk is legyinteni, a kéz valahogy mégis ott marad a levegőben. Néhány csöndes, riadt pillanatra.
