Tripp, tripp, tripp - tiripp..
Szakács jön, szakács feltép ajtó, szakács kenyeret ad.
Kész cirkusz. A szakács 1. (Mickey Rouke) az amerikai álom - állam földi helytartója. A környéken ő a legjobb, ő a példa vesztett nemzedék fehér angyala.
Képzeld el, hogy napok óta fent vagy, a gondolataid animált képnyelvi formát öltenek a szakács kenyerén élve. Porból lettél, porrá leszel. Hamarosan kitesznek a lakásból, a CD lejátszód is ugrál; és a nődet véletlenül kikötve hagyod az ágyon, ezüstös szikszalaggal szemein és száján...
Szakácsinas lettél és hazafi lelkesedéssel követed az állam legfőbb szakácsát... és ez csak a kezdet.
A Trainspotting (1996) bemutatása óta több "utánérzés" kópia porosodott meg a raktárak polcain. Most van végre egy film, amit nem kell a zseniális színészi munkára vagy a történet gördülékenységére hivatkozva kihúzni a könnyen felejthető munkák posványából. Ez a film megközelíti azt a szintet, ami X évvel Danny Boyle filmjének bemutatása után elvárható.
2.a film rendezője sikeresen kerüli el azokat a kliséket, amikbe elődei tökéletesen belebuktak. Nem akar korszakalkotó lenni, nem akar megváltani senkit, nem hajt a "party feeling-re" és nem akarja szájba rágni az aktuális társadalmi probléma okait és következményeit. Nem. Egyáltalán nem.
Épp ezért érvényesülhet a film itt és most. Zseniális humorral, cinizmussal fordul a történet minden eleme felé, legyen szó alkotmányról és/ vagy/ akár kutyáról.. Ugyanis a szakácsnak van egy nője (Brittany Murphy), a nőjének van egy kutyája. Szép kutya, valaha fehér öleb lehetett. Most zöld... teljesen ráállt a hígítóra...
Nem állom meg, hogy ne idézzem meg Krúdy Gyulát, Csáth Gézát. Semmi, de semmi köze a filmhez; mégis, a képtelen álmok mezsgyéjén egész jól kijönnének. Ajánlom ezt a filmet, ezt a 35 mm-es szakácskönyvet, mint Krúdy "édes álmát": piros palacsinta rumos csokoládékrémmel, őszibarackbefőttel, és karamell öntettel.
Egy kis ez, egy kis az... Egyétek!
