A vékony vonal, vastag kontúrral

  • (efes) / PORT.hu

Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező legújabb, a Cannes-i versenyben is indult filmjében a háború poszt-traumatikus hatását vizsgálja, egy emlékeit vesztett izraeli katona múltidéző nyomozásán keresztül. A rendező a téma expresszív feldolgozásához egy első hallásra talán furának tűnő, de egyáltalán nem előzmények nélküli műfajt, az animációs dokumentumfilmet választotta.

Történelmi pillanatkép
1970-es évek végére Libanonban a palesztin többség ellenében az Izrael támogatását élvező Bashir Gemayel vezette keresztény falangisták kerültek az ország élére. A palesztinok, a szomszédos Szíriával a hátuk mögött, a győztes iráni forradalom által megerősített hittel azonban nagyobb részt kértek a hatalomból. A keresztény-muzulmán szembenállás polgárháborús helyzethez vezetett, melybe a nemzetközi szemöldökráncolás ellenére, casus belliként használva londoni nagykövete ellen elkövetett merényletet Izrael is beavatkozott a keresztények oldalán. 1982 szeptember 14-én a keresztény Gemayel elnök bombamerénylet áldozata lett, melynek válaszul az izraeli hadsereg bevonult a főváros, Bejrút nyugati kerületeibe, kaput nyitva egyúttal a keresztény milíciáknak. A falangista keresztény fegyveresek betörve a palesztin Sabra és Shatila menekülttáborokba, 4000 ember életét kioltó őrült vérengzést rendeztek, melynek eredményeképpen a vérontáshoz szervesen hozzájáruló Izrael a nemzetközi és hazai tiltakozáshullám hatására kivonta csapatait Libanonból. Ari Folman filmjének hőse izraeli katonaként részt vett ebben az őrült háborúban, azonban az átélt sokk hatására elvesztette emlékeit, csak a furcsa és megmagyarázhatatlan rémálmok maradtak belőlük. Évtizedekkel később, már megállapodott középkorú férfiként végigjárja volt katonatársait emlékei nyomában, így lassan felidéződnek a borzalom képei, melyek talán magyarázatul szolgálhatnak a rémálmokra.

Fából vaskarika?
Fából vaskarika! Első hallásra talán meglepő lehet Ari Folman műfaji választása, joggal merülhet fel a kérdés, hogy alkalmas-e az animáció dokumentumok, tehát a kvázi valóság megjelenítésére? Az animáció alapjául szolgáló rajzzal, a rajzolt figurákkal, a rajzolt háttérrel a rajzoló alkotja meg a maga rajzolt valóságát, ami logikusan végiggondolva nem lehet valóságos. Hiszen rajzolt. Ha a valóságot, annak történéseit rajzoljuk meg, azt sohasem tudjuk annak mikronokban és kilométerekben mérhető részletgazdagságával ábrázolni, azonban a rajz, és annak megmozdítása, az animáció tökéletes eszköze lehet a szemlélő, a rajzoló alkotó kiemelő, hangsúlyozó szándékának. Markánsabb kontúrral húzzuk ki azt, amit jobban meg akarunk mutatni, részletgazdagabban árnyaljuk és satírozzuk a lényegesebb részeket, és elnagyolva hagyjuk a lényegtelent. Ezáltal az általunk ábrázolt kép a valóság másaként egy karakteres, expresszív műalkotás lesz. Persze, Folman nem találta fel a spanyolviaszt a rajzolt dokumentumfilmmel, több évtizedes múltra tekint vissza e műfaj. Sok forrás szerint ezt is magyarok találták fel, talán az idén elhunyt nagyszerű rajzfilmes, Macskássy Katalin. A hetvenes években a rendezőnő a televízió politikai műsoraiban megjelenő igény hatására fejlesztette ki e fura műfajt. Nemcsak politikai, hanem szociológiai, pszichológiai és ismeretterjesztő animációkat is készített nagy számmal. Hasonló, de a művészet felől érkező legendás mestere volt a műfajnak Kovásznai György, aki az "anima verité" koncepciójával egyenesen a valóság igaz természetének feltárását tűzte ki célul. Folman elképzeléséhez inkább ez utóbbi módszer felelt meg, hiszen ő célja majdnem ugyanez, a valóság feltárásának megmutatása volt. Azonban ő egy csalafinta eljárást választott, az egész filmet, annak alapjául szolgáló beszélgetéseket, de a háborús akciójeleneteket is videokamerával rögzítette, majd ennek alapján készítette e az animációt. Az eredmény látvány és vizualitás szempontjából valahol a Nyócker, a Hayao Miyazaki-filmek és Richard Linklater kamera által homályos (Scanner Darkly) filmje között van.

A vékony vonalról szól ez a film is,
melyről egy régebbi hosszú-hosszú filmben Terrence Mallick is beszél, arról, amely a normálist elválasztja az őrülettől. Csak éppen itt a kontúrok vastagabban vannak meghúzva, amely kevesebb melankóliát, viszont nagyobb expresszivitást és erősebb szuggesztivitást kölcsönöz a filmnek. A Holt-tenger jordán oldalán nyaralva láttam én is becsapódó rakéták felszálló gombafelhőit a túlparti, ramallah-i övezetben, de láttam a strandon sertepertélő arabok arra villanó sötét tekintetét is ugyanekkor. Tűélesen közvetíti a film ezt ez érzést, ami azért is döbbenetes, mert itt minden rajzolva van. Az álomszerű rajzolt képek belénk égetik azt a semmivel össze nem hasonlítható, egyáltalán nem kellemesen bizsergető érzést, amely a bizonyos vonal túloldalán éri azt, aki kényszerűségből ott van. Felkavaró élmény Ari Folman filmje, a mészárlásról tudósító valódi híradófelvételek záróképei nélkül is. Azokkal együtt viszont letaglózó.

Kinek ajánljuk?
- Azoknak, akik kíváncsiak a közel-keleti konfliktus egy fejezetének árnyalt pillanatfelvételére.
- Azoknak, akik kíváncsiak az animáció lehetséges jövőbeni útjaira.

Kinek nem?
- Azoknak, akiknek az animáció kizárólag CGI és 3D.
- 18 éven aluliaknak és gyengébb idegzetűeknek.


8/10