A tavalyi Berlini és Velencei Filmfesztivál díjnyertes művészfilmjei (Intimitás, Kánikula) mellé felzárkózott a háromszoros (legjobb film, színész, színésznő) Cannes-i győztes is: közel egy év késéssel befutott az osztrák Michael Haneke "A zongoratanárnő"-je, hogy még a strandidő beköszönte előtt az örök derülátók életkedvét is elvegye. Haneke eddig sem az élet naposabb oldalát fürkészte a filmjeiben, A zongoratanárnő azonban már-már horrorisztikus ábrázolása az emberi kiszolgáltatottságnak és kegyetlenségnek.
Erika (Isabelle Huppert), a címszereplő egy patinás, bécsi konzervatórium tiszteletben álló tanára, aki kegyetlen szenvtelenséggel oktatja tanítványait, akikben mintha saját ellenségeit látná. A zongoratanárnő az órák után többnyire hazasiet az anyjához (Annie Girardot), aki zsarnok módra köti magához felnőtt lányát. A fullasztó, s mindent kisajátító együttlét elől Erika a peep show-k kukkolóinak világába menekül, ez az egyetlen hely, ahol a betegesen frusztrált nő kiélheti elfojtott vágyait. Walter (Benoit Magimel) azonban mit sem tud Erika mindenki elől titkolt világáról: a tehetséges ifjú zongoristát rabul ejti Erika mesteri játéka, beleszeret a nálánál jóval idősebb nőbe, s hogy a közelébe férkőzhessen, jelentkezik az Erika által vezetett mesterkurzusra. Walter követelődző szerelmével betör Erika világába, ahol az emberi érzések helyét már régóta torz vágyak uralják.
Haneke filmje ugyanolyan távolságtartóan figyeli szereplőit, mint a zongoratanárnő tanítványait. Mint egy tapasztalt orvos műtét közben, úgy nyitogatja fel a rendező a legvisszataszítóbb sebeket is, s szemrebbenés nélkül tárja őket a nézők elé. Egy végső fázisba jutott betegség látleletét kapjuk, a megnyomorított lélek pontos röntgenképét. Kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott!
