Mi az, ami a cselekedetet minősíti, a szándék-e, avagy a következmény? Tekinthetnénk akár ezt is a film alapkérdésének, ha nem vezetnénk ily módon teljesen félre a hőn szeretett olvasót. Szó sincs ugyanis sápatag tépelődésről, netán lelki horrorshow-ról, mert Laura Maná filmje mindenekelőtt kedvesen vicces, könnyed, amolyan nyárias; ízléssel és némi, finoman adagolt iróniával. Az utóbbi főbb célpontjai a reflektálatlan önzés, ezen belül különösen is a szűkagyú és lappadt macsóság, a besavanyodott megszokások unalmába ragadt, kedvetlen üresség, valamint - mellékszálként - a formálkatolikus képmutatás.
Hogy beszéljünk is a film tartalmáról, meg ne is: egy haldokló spanyol falu férfi lakóinak kedvetlenségbe süppedt élete látványos virágzásnak indul egy nem várt, szexuális természetű, mondhatni: mennyei ajándék révén, ám a rosszul értelmezett férfiúi szolidaritás az adományt mintegy elherdálja. Ezt viszont a jobban értelmezett női szolidaritás (és semmiképpen se gondoljunk itt vulgárfeminista felhangokra!) nem tűrheti, így aztán a falu élete végül új, megszínesedett állapotában rögzül, és nyer új távlatokat a reményt sugalló záró képsorok ígérete szerint.
Az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott új spanyol filmek (M. G. Pereira: Lábad között, G. Vera: Második bőr, B. Luna: Aranyhere stb., stb.) mind afféle kapcsolatfejlődés-történetek, hétköznapi érzelmi esetlenségekkel, lelki teszetoszasággal, nagy örömökkel és mély bánatokkal. Mindezt általában kellő feszültségi szinten tartott cselekményvezetés, lendületes vágás és valami mélyről jövő kozmopolita derű teszi jól fogyaszthatóvá, olyan élménnyé, ami a katarzis mélységét tekintve nem egy lelki lórúgás - lehetséges-e még igazi lelki lórúgás? -, de az az érzése biztosan nincs a nézőnek, hogy már megint valami aljas gazemberség lebutult, passzív tettestársaként feszengett végig százvalahány percet.
Hát ebbe a sorba áll be ez a film is, ezúttal nem a megszokott, enyhén túlhiszterizált neospanyol nagyvárosi sürgésben, hanem a totális lelassultság falusi végállapotában, ami egyszersmind alkalmat teremt egy kis fürdőzésre is a nagyikonyhája-ócskapiac-lomtalanítás vektor mentén elhelyezkedő régicucc-kultúra hispán változatában. Nehéz volna állítani, hogy a figurák ne volnának zsúfoltra karakterizálva, de a már említett irónia ezt jó ízléssel gyorsan vissza is puhítja. És nem vádolható a film túlzott ideológiai keménykedéssel sem, ami tárgyát, férfi és nő kapcsolatát illeti - különös tekintettel a kielégítő minőségű szexualitásra. A gonoszság szégyenkezésben nyeri el megérdemelt büntetését, és egyként a mennyekbe jut az ármánykodó, a házsártos, a szerencsétlenkedő, habár enyhén anarchista balfácán és az összes önző, magába szorult szerencsétlen, beleértve az önként vállalt elfojtásában senyvedő papot. Dugjunk jókat, legyünk elnézőek, ne a pokol felől vizsgáljuk a jó szándékot - biztat minket a film, és még röhöghetünk is a világ báján-baján.
