Az, hogy Liam Neeson-ből akciósztár lett, azon örvendetes dolgok egyike, amilyenek csak nagyon ritkán történnek a műfajjal. Joe Carnahan misztikusan vad kalandfilmje meg olyan film, amiből több kellene – csak nincs hozzá elegendő Neeson a szakmában.
Az Elrabolva egyszerű volt, mint egy kommandós vacsorája. E magasan jegyzett művész darabokra aprította Párizst – és mi tagadás, a Közel-Keletre kihelyezett folytatás is csakis miatta volt élvezhető. Ahogy nézett, ahogy ütött, ahogy rúgott és lőtt. Soha ne szórakozz egy tehetséges drámai színésszel! A Fehér pokolban megtanulják ezt a farkasok is. Mert igenis: az egyszerű zsánerfeladatoknál sem árt, ha valaki "nagyobb" ügyekhez szokott. Az izom nem feltétlenül az emberi kar része – kinőhet muszkli a tekintetből is, egy jól odahelyezett, pengeéles nézésből. Ilyennel rendelkezik Neeson. És ezeket használja itt is.
Hiszen nélküle a Fehér pokol nem lenne más, mint szabványos túlélőhorror, némi hófödte lételméleti filozofálgatással és férfias sorstragédiával továbbszomorítva. Lezuhan egy repülő, de már az utastérben is látszik: ha megindulnak a vadállatok, csak egy ember marad talpon a fagyos vidéken. Aztán úgy is zajlik minden, ahogy az sejthető: zuhanás, pánik, küzdés az életért. Ők megpróbálnak túlélni, mi meg tippelgetünk, milyen sorrendben hullanak el a mellékszereplők. Főhős csak egy van, a falka is őt várja a fenyőbokor mögött.
Mégsem idegesítő ez a többszereplős one man show, elvégre Neeson tényleg van olyan erős, hogy a forgatókönyv kívánalmainak megfelelően elhitesse velünk: ő is odaveszhet. Persze csak annyira, amennyire kell. Carnahan pontosan tudja, könnyű dolga van rendezőként főszereplőjével: Neeson tapasztalatból megold mindent, s közben hitelesen képes úgy csinálni, mintha ez lenne a világ legeredetibb szerepe. Mintha az "ember a vadonban" tematika nem lett volna már kismilliószor kitárgyalva komolyabb és komolytalanabb, túlélős filmekben. S ennél nem is kell több ahhoz, hogy mi meg megfeszülve, pislantás nélküli farkasszemmel várjuk a lélegzetelállító finálét.
De vigyázat: szigorúan tilos kihagyni a stáblista legvégén "elrejtett", úgynevezett Crazy Creditet! A néhány másodperces pluszjelenet ugyanis a lehető legelegánsabban teszi fel a Fehér pokol végére azt a bizonyos, katartikus pontot.
