A Múmia 3-ban az volt a jó, hogy volt benne jeti. Minden más menthetetlenül selejtes volt, de amikor behozták a jetit, az a jó érzés járta át a szívünket, amit csak régi kedves vásári szörnyetegek láttán él át az ember. Aztán kivitték a jetit - a következmények ismertek. Az Álomháborúban állandóan behoznak valamit, sőt mást se tesznek, mint intenek a legkülönfélébb vásári freakeknek, hogy zene indul, fellépés, te jössz. Égimeszelő szamurájdémonok küzdenek állig felfegyverzett, szűzies diáklánnyal, diáklányok első világháborús zubbonyú zombikkal, de van a pornografikus logikával kifundált műsorszámok között ork diáklánnyal, diáklány sárkánnyal, zombi zeppelinnel, ember robottal, lány vadászgéppel és Scott Glenn busszal. És van gonosz szakács, gonosz mostoha, gonosz strici és gonosz elmegyógyintézet, és habnak a tortán van lobotómiás jelenet is. Ami a Múmia 3-ban a jeti volt, az az Álomháborúban a lobotómia, bár már a zeppelin is közel jár az elsőséghez. Az Álomháború olyan magas labda a Hollywoodot szívesen remake-elő pornóiparnak, hogy azt már nem is illendő lecsapni, de azért biztosan lesz rá jelentkező. A három X-es változathoz alig kell elvenni az eredeti műből, viszont hozzárakni sem kell sokat, csak a legszükségesebb műfaji elemeket. Nemcsak a teljes dialóglista, de a történet szép íve is maradéktalanul megőrizhető; az elmegyógyintézetbe zárt ártatlanság kurvás-táncos fantáziákba lovalja magát és társnőit, majd onnan is tovább, az orkos-zombisba. És ez még az átdolgozás előtti felállás.
