A legutóbb a cseresznyés pite, vagy az internet újszerű alkalmazási lehetőségeit elénk táró csapattal semmi az égadta világon nem történt. Eltelt ugyan egy év, a gimisekből egyetemisták lettek, ám a bimbózó férfikor legnagyobb kihívása, miszerint hogy a rákba' kéne már nagyon becsajozni, nos, ez a látszólag rém egyszerű feladat még mindig megoldhatatlan probléma hőseinknek.
Jim még mindig szexuális analfabétának tartja magát, mi tagadás, állandósuló önmarcangolásai a legkevésbé sem vonzzák a hamvas női lelkeket, de a testeket sem. Oz romantikusan szerelmes egy körön kívüli, Európában nyaraló lányba, Finch nehezen emészti a Stifler mamával töltött fergeteges éjszakát, most a keleti misztikus szex-jógát, a tantrát mantrázva próbálja a tökéletes önuralmat elérni. Stifler pedig nagyobb hímsovén barom, mint valaha, ráadásul az öccse is erősen cseperedik, és mutatkozó személység jegyei nem utalnak a bátyjától való túlzott különbözőségre. Szóval, minden, mint régen, itt a nyár, irány a tó, van egy kis pecó, egy kevés meló, így megvan a sörre való, csak a csajkérdés ne lenne ilyen nehezen megoldható.
A első rész tapasztalatain okulva az alkotók, elsősorban Adam Herz író-producer, szinte semmit nem változtattak a már jól bevált pite receptjén, ez a film szinte ugyanaz, mint az előző. Az ugratások, a poénok kissé megpörgetve bár, de újrafelhasználtak, a környezet kissé más ugyan, de a szereplők, a történet dramaturgiája szintén változatlan. Csak hát az a bizonyos probléma is örök, mint azt tudjuk. Ahogyan a tanulság is, miszerint légy önmagad, ne hazudj se magadnak, se másnak, és ne parázz, így kapja meg mindenki azt, ami neki jár.
Egy habkönnyű tini-vígjátéktól talán elég ennyi filozófiát elvárni. A film közönségsikere nem lehet kétséges a tizenéves korosztály körében, hiszen a téma, a csajozás illetve a pasizás problematikája számukra húsbavágó. Népszerű lesz a soundtrack is, amely igazi kaliforniai ugrabugrálós punk, bele-beletekingetve a zenetévék kínálatába, gondolom a bulikon is hasonló zene megy a tiniknél.
A nézők azon része pedig, akik már túl vannak ezen, mulathatnak felszabadultan hajdani sajátmagukon. Bár emlékezhetnek ugyan hasonló témájú régi filmekre, amelyek valahogyan mintha jobbaknak tűnnének, de hát az idő szépít, már ha nem csúnyít. A piték poénjait talán már láttuk valami Forró vaníliafagylalt, vagy milyen című videófilmen, esetleg máshol, de az is lehet, hogy velünk történt meg, emlékszik már a fene. Minden esetre maradjunk annyiban, hogy ez a film semmiképpen sem életünket meghatározó élmény, legfeljebb csupán néhol ugyan frivol, de összességében könnyed szórakozás, amely nem összevethető a sötét, komoly dolgokkal, az igazi filmekkel vagy magával, a való élettel.
De hát ki gondol a jövőre, amikor azokat a édes-tétova kezdeti lépéseket megteszi a felnőtté válás kezdetén? A java még úgyis hátra van, ráér velük foglalkozni akkor, amikor azok menthetetlenül bekövetkeznek. Addig is csak kéne egy jót...
