Tuti recept

Az megvan ugye, hogy a sikerfilm tuti (hollywoodi) receptje úgy kezdődik, hogy: "Végy egy gyereket!" Archetipikus, zsigeri ösztönökre apelláló, cinikus útmutatás ez, hiszen minden egyes néző volt gyerek, sokaknak van gyereke, mások pedig éppen gyereket akarnak, mert szerelmesek és a neuronjaik azt súgják, hogy ezt kell tenniük. Egy picike, törékeny lény a maga esetlenségében, mókás dolgaiban amúgy is olyan cuki, hogy az emberek nagy többségében „vadállati vágyakat” ébresztenek. Olyan édes, hogy legszívesebben megzabálnám! – ki ne hallotta volna még ezt a rémesen hangzó, ám csupán az ostoba elragadtatottságnak köszönhető mondatot, amikor iciri-piciri kisemberek környezetébe felnőttek férkőznek… Tehát egy számító filmesnek tulajdonképpen elegendő, ha egy édi-bédi kisgyermeket mutat be filmjében, a közönség túlnyomó része azt zabálni fogja. A fennmaradó kisebbséggel pedig nem kell foglalkozni, hiszen a léc már „át van ugorva”, méghozzá magasan. Sajnos, ezt a receptet az idők folyamán elég rendesen kihasználták már a pillanatnyi ötletszegénységgel küzdő filmesek, a Nicsak, ki beszél-től a Három férfi és egy bébi-ig a mainstreamben, és Mészáros Márta Kilenc hónapjától Szirtes András A kisbaba reggelijéig az artisztikusabb filmek mezőnyében. E film sajtóvetítésén a szőrös szívű kritikusnénik valamiért mégis sűrűn kacarásztak és/vagy szipogtak, amikor feltűnt a vásznon a kisgyermek – a recept működik tehát ezúttal is. Persze, a "dolognak" van előzménye és utóélete is. Rémi Bezançon filmjében az "inkriminált összetevő" fontos, sőt, kihagyhatatlan alapanyag, a film azért mégsem végig gügyögés és gőgicsélés, esik szó itt komolyabb dolgokról is.

Az elkövetkező életed legfontosabb napja

[img id=353627 instance=1 align=left img]A film arról a pillanatról szól, amelyik minden gyermeknek életet adó nő életében egyszer legalább bekövetkezik, amikor anyává válik. Ettől a pillanattól kezdve már semmi sem olyan, mint azelőtt volt, a mindennapi prioritások gyökeresen átalakulnak, az élet addigi ritmusa megváltozik, minden átértékelődik és új struktúrába rendeződik. E pillanattól kezdve a legszebb dolog történik a nővel, mi történhet: ettől kezdve anyaként él tovább. Hogy ez a magasztos és fennkölt érzés a valóságban mennyire nem egyértelműen jelentkezik, hogy milyen félelmek, olykor kifejezett gyötrelmek kísérik, mennyi lemondással, mennyi frusztrációval, mennyi dühvel jár, nem feledve persze azt a rengeteg örömöt, meghittséget és puha, lágy melegséget sem, ami egy újszülött felcseperedését kíséri; ezekről a sokszor kényelmetlen ambivalenciákról mesél Bezançon éppen olyan bájos, ám szókimondó és tabukat sem kerülő filmjében, mint amilyen a Titanic Filmfesztiválon is zajos sikerrel bemutatott ezt megelőző filmje, a Hátralévő életed első napja is volt.

De mit tudhat erről egy férfi?

Az anyaság komplex érzelem- és gondolatzuhatagáról természetesen egy férfi csak felszínes és közhelyes gondolatokkal bírhat, még akkor is, ha kivételesen érzékeny lélekkel áldotta meg őt a sors. Avatott segítség nélkül hitelesen nem is mesélhetne erről, még a családi témákban igen jártas Bezançon sem. Hogy a film mégis igen pontosra (mondom én, a szintén pasi) sikerült, ahhoz a valóságban (is) filozófiaprofesszorként és íróként ténykedő Eliette Abecassis olykor igen sarkosan fogalmazó és metszően őszinte önéletrajzi ihletésű regénye nyújtja a masszív alapot, amiből aztán egy másik nő, Vanessa Portal segítségével kerekedik ki ez a remek kis film.

Amit tudni akarsz az anyaságról, csak még sosem merted megkérdezni…

Értelemszerűen, a filmbéli kapcsolatban a férfi (Nicolas – Pio Marmai) mellékszerepbe kényszerül, mint ahogyan az általában az életben is. Nico mellesleg elég kétdimenziós, mi tagadás, kissé "furugya" karakter. Filozófiaszakos csajhoz elég nehezen tudok elképzelni agyatlan lövöldözős játékra és képregényekre gerjedő pasit, de hát ez van, nem vagyunk egyformák. Ahogy összejönnek, a DVD-tokok filmcímeivel történő üzenetváltás viszont vicces (mégha nem is igazán eredeti ötlet). A film azonban tényleg az anyáról szól ezúttal, akit Louise Bourgoin alakít (önmagához is) kíméletlen szemérmetlenséggel. Prüdériáról itt szó sem lehet, hiszen mind az irodalmi alapanyag, mint a filmadaptáció megköveteli a lehető legmélyebb feltárulkozást – hiszen tényleg az anyaság legeslegbelső, legeslegkényesebb titkairól beszél a film, pro és kontra. Bezançon olvasatában, úgy hiszem, teljes körű elemzést kapunk erről a legszebb dologról, melyet ízléssel, őszintén, de ami a fő, szórakoztatóan tár a nézők elé. Cselekményt, dramaturgiát, ne adjisten, drámát persze, ne nagyon keressünk, hiszen a dolgok általában hasonlóan zajlanak mindenhol és mindenkinél.

Kinek ajánljuk?
- Leendő és gyakorló anyáknak.
- Érdeklődő apukáknak.
- Videotékásoknak.

Kinek nem?
- Azoknak, akik rendszeresen összetévesztik az erkölcsöt a prüdériával.
- Aki szerint az asszony dolga a gyerekszülés és a háztartás vezetése.
- Aki gyilkos vágyat érez magában, ha filmesnek készülő videotékást lát.

7/10