Amitől épülünk

Amióta levetítették a Sejtjeink című filmet a 33. Magyar Filmszemlén, azóta pontosan tudható, hogy milyen alkotások hiányoznak a királyi tévéből.

Almási Tamásnak mindig vannak krónikus ügyei. Egy időben ózdi ügyei voltak, tele egészségtelen problémákkal; aztán szívügyei lettek, és most itt a Sejtjeink. A kicsit furcsa, amolyan "deltás" címet viselő mozi valóban a sejtekről szól. A hímivarsejtről, meg a petesejtről. Azaz: sokkal többről. Az életről és majdnem a halálról is, hiszen abba bele is lehet pusztulni, ha valakinek nem születhet gyereke.

Néhány - a lombikbébi programban résztvevő házaspárral ismerkedhetünk meg, és a gondjaikkal. Egyetlen pár kivételével olyan emberekről van szó, akiknek mindenük megvan, "csak" a gyerek hiányzik. Már nem nagyon fiatalok; túl vannak sok megpróbáltatáson, és érezhető mindent megtennének azért, hogy teljesebb legyen a családjuk. A legdrámaibb Tünde és Laci története. Nem csak azért, mert náluk a pénz is gondot jelent, hanem mer tők azok, akiknek az ötödik próbálkozása is sikertelen. Ekkor úgy tűnik, föladják. A nézőben még az is végigfut, hogy válás lehet a vége. Azonban a többiek sztorija is - minden pozitív végkicsengés ellenére - megrázó. Sokszor megrendülünk, míg kerekedik a történet. Petesejtleszívás, ondósejtlevétel, beültetés, vérvétel és várakozás. És sok-sok kudarc.

A cselekmény a legkevésbé sem pikáns, pedig a párok a legintimebb szférájukba engedik be a kamerás embert. Almási remek filmes. Számtalan díjat nyert már. Meglepő lenne, ha nem ő kapná ezúttal is a legjobb dokumentumfilmért járó első díjat. Csodálatos képességgel rendelkezik, és ismét remekművet produkált, pedig szinte nem is kellett rendeznie. Almási fő erénye az a képesség, amellyel a "szereplők" bizalmába tud férkőzni. Az emberek megnyílnak előtte, és amiről majdhogy nem szégyen beszélni, azt megosztják vele és a nézőkkel. Nincs előre megírt forgatókönyv, semmit nem ad a beszélő szájába, mégis megtörténik a katarzis. Sír és - helyenként - nevet a néző. Ráadásul a végkicsengés pozitív. Felemelő.

A dokumentumfilmek sorsa legalább olyan nehéz, mint a Sejtjeink szereplőié. Ha viszont a közszolgálati televíziónál komolyan gondolják azt, hogy közönségszórakoztató filmekkel akarják lekötni a nézőt, akkor a szupergagyik helyett inkább Almási Tamás filmjeit kellene levetíteni.