A sztárt is zaklatta az azóta 23 év börtönre ítélt producer.
Terjedelmes interjút adott a The Guardiannek Angelina Jolie annak apropóján, hogy megjelent Know Your Rights („Ismerd meg a jogaid”) című könyve, amelyet egy gyerekjogi ügyvéddel közösen írt. Az afganisztáni helyzet és a gyerekjogi kérdések mellett beszélt a válásáról is. (2016-ban bontotta fel a házasságát Pitt-tel, 2019-ben lett hivatalos a válás, de azóta sem tudtak megegyezni a gyerekek elhelyezésén. Korábban Jolie családon belüli erőszakkal vádolta meg a férfit, de az FBI nyomozása nem látta bizonyíthatónak az állításait.)
Emellett szóba került Harvey Weinstein producer is, akivel még az 1998-as Szeress, ha tudsz! forgatásán találkozott. Egy hotelszobában került sor az incidensre, amelyről Jolie nem akart részleteket árulni, de végül menekülnie kellett. Szerinte probléma, hogy azok a nők, akik ki tudnak lépni a szituációból, sokszor elbagatellizálják az esetet.
Ha sikerül elhagynod a szobát, akkor gondolhatod azt is, hogy csak megkísérelte [az erőszakot]. De az igazság az, hogy a kísérlet, és a kísérlet átélése már maga is erőszak.”
![](https://media.port.hu/images/001/400/364.jpg?1165926241)
Jolie az esetet követően annyi embert figyelmeztetett arra, hogy Weinstein egy predátor, amennyit csak tudott, és ugyanerre kérte akkori férjét, Johnny Lee Millert is, aki nagyon támogató volt. A színésznő ezután tudatosan tartotta magát távol Weinstein filmjeitől, ezért mondott nemet Scorsese Aviátorjára is. Ezért is esett számára rosszul, amikor Brad Pitt nem tette meg ugyanezt, és szerepet vállalt a Weinstein Company által gyártott Becstelen Brigantykban, illetve amikor a színész felkérte Weinsteint, hogy legyen a 2012-es Ölni kíméletesen producere.
Vitatkoztunk emiatt. Persze, hogy fájt,”
mondja Jolie, hozzátéve, hogy direkt nem is ment el az Ölni kíméletesen promóciós eseményeire.
via: The Guardian