A Fiennes család összefogásából egy képtelen Anyegin-film született. Egy csaknem dilettáns film. Egy csaknem zseniális film. Már eleve képtelenség, hogy egy család összeül, és Puskinon agyal. A producer és a főszereplő Ralph Fiennes, a film rendezője húga, Martha Fiennes, a kísérőzenét öccse, Magnus Fiennes szerezte. Képtelenség továbbá, hogy Martha F., aki eddig csak videoklipeket rendezett, nagyjátékfilmbe kezd. Nem is képes megbirkózni a történettel. Puskin verses regénye, mely legalább annyira szól írójáról, mint Anyeginről, az epikus részleteket tekintve nagyvonalú munka. A hézagokat kitölteni Martha F.-nek nincs kedve. De ami a könyvben benne van, azt is hanyagolja: elmarad a pétervári miliő bemutatása, mely magyarázná Anyegin életuntságát, a lánglelkű Lenszkij alakja sem több odavetett vázlatnál. A film legnagyobb rendezői balfogásaként Martha F. azt a jelenetet, amelyben Anyegin visszautasítja Tatyjana szerelmét, közvetlenül Anyegin és Lenszkij összeveszése elé illeszti. A néző csodálkozva látja, hogy Anyegin kisétál Tatyjanától, minden ok nélkül összevész Lenszkijjel, és később párbajban megöli. Ennek semmi értelme. A könyvben az összeszólalkozást unalmas névnapi ünnepség előzi meg, mely Anyegint Lenszkij ellen hangolja.
Martha F. kevéssé ért a dramaturgiához, de elképesztően ért a hatáskeltéshez. Szétzúzza azt, amit Puskin olyan gondosan és szépen felépített szavakból, és összerakja képekből, hangokból, zenéből. Másfél órás, lenyűgöző filmklipet készít. Nem érdekli őt más, csak a két főszereplő: a bátyja és Liv Tyler. Minden lehetőséget kiaknáz, amely a két színész hangjában, arcában, járásában, mozdulataiban van. Anyegint mindig árnyékban tartja, s időnként szánalmat keltő, groteszk plánokban mutatja. Tatyjana fehérben jár, ha ugyanabban a sötét zugban állnak is Anyeginnel, rá fény vetül. A film végén, amikor egy világos, fehér szobában találkoznak, úgy érezzük, Anyegin Tatyjana lelkébe pillant. Nem kell érteni a szöveget, elég figyelni a főszereplők lenyűgöző hangját. S a klipből kibomlik Anyegin magánya, agglegény létének nyomora, Tatyjana tanácstalansága, epekedése, s összeáll a dráma. Úgy érezzük, Ralph F. maga az életre kelt Anyegin, Liv Tyler pedig egy a lehetséges Tatyjanák közül.
Martha F. szabadon bánik az anyaggal, kiragadja a könyvből, ha valami tetszik neki, de a látvány kedvéért változtat is, többnyire apróságokat. Lenszkij a haslövés helyett inkább sokkoló, közeli plánban mutatott fejlövésbe hal bele, a szereplők egymás szerelmes leveleit lobogó tűzbe dobják, és a kövér tábornokot, Tatyjana férjét is lecseréli rendezőnőnk egy jóképű, sármos tisztre. Furcsa, de a film legjobb pillanatai nem az eredeti történetre mennek vissza. A koncertnek, ahol Anyegin sóvárogva figyeli kedvesét, vagy a jégpályának, ahol Anyegin kendőbe bugyolálva bámulja a korizó Tatyjanát, nyoma sincs a könyvben. Mégis: ezek a legdrámaibb jelenetek. Martha F. rendezése abban a pillanatban válik tökéletessé, amikor elfelejtheti a dramaturgiai babramunkát, és - szinte szerelmes rajongással - a két szereplőre koncentrálhat. Egy ilyen filmet fenntartásokkal kell nézni, de látni kell.
