Mi, pasik tudjuk, milyen görcsösen próbálunk jó benyomást kelteni választottunk szüleiben a legelső találkozáskor. Bizonyára mindegyikünk átélt már kisebb-nagyobb infarktusokat és hőhullámokat, miközben a leendő após CIA ügynökökhöz illő tekintettel mért végig bennünket, lelki szemeinkkel pedig szinte láttuk, amint levonta magában a következtetést: ez a fickó nem nyúlhat az én kislányomhoz!
Adva van tehát egy univerzális, nyelvtől, földrésztől független katasztrófa lehetősége, ami szinte kiált a megfilmesítésért. Greg Glienna színész-rendező éppen ebből az ismerős szituációból facsarta ki a komikumot az utolsó cseppig, mikor 1992-ben elkészítette kisköltségvetésű rövidfilmjét. Az alapötlet azonban akkorát durrant, hogy Hollywood figyelmét sem kerülhette el a sztori, így természetesen megszületett a DreamWorks és a nagyközönség igényeinek egyaránt megfelelő új változat, melyben a zseniális Ben Stiller, és a nem éppen vígjátéki szerepeiről híres őskövület, Robert De Niro komédiázik együtt.
Jay Roach rendező, akinek tulajdonképpen Austin Powers térhódítását is köszönhetjük, most inkább a valódi helyzet- és jellemkomikumra épít, ezáltal filmje igazi színfolt az alpáriságot humorként feltüntető tinikomédiák áradatában. Stiller és De Niro kettőse már alapjáraton is ironikus, s ha mindehhez hozzávesszük az esküvőre készülődő, ebből kifolyólag kissé meghibbant családot, a WC-használó perzsamacskát, na meg a nagymama hamvait tartalmazó urnát, akkor máris megkapjuk azt a szó szerinti háztűznézőt, amelyet kívülről szemlélve hihetetlenül jól szórakozunk.
Robert De Niro jó érzékkel választott a tavalyi "Csak egy kis pánik" után ismét egy jól megírt vígjátéki szerepet. Így legalább elkerüli, hogy végleg megunjuk kifogástalan, ámde egyre rutinszerűbb maffiózó-alakításaiért. Ben Stiller játéka éppen félúton jár a "Keresd a nőt" Farrelly-testvérekre jellemző vulgáris, illetve az "Ég velünk!" intellektuális humora között. A mellékszereplők is kiváló partnerek a bohóckodáshoz, akik közül a fafaragó milliomos playboy-t alakító Owen Wilson-t kell feltétlenül kiemelnünk.
Mi pedig könnyesre röhöghetjük magunkat a vőlegényjelölt szerencsétlenkedésein, egészen addig, míg párunk szülei meg nem hívnak magukhoz vendégségbe.
