A Cronenberg-rajongó kritikus igyekszik megtalálni az Erőszakos múlt pozitívumait, de aztán elismeri, nem jó, ha apu vérengzik, de meg kell bocsátani.
Előfordul, hogy az ember váratlanul abbahagyja a munkáját, feláll, és szó nélkül hazamegy. Talán valami ilyesmi történhetett az Erőszakos múltat rendező David Cronenberggel is, azzal a különbséggel, hogy ő másnap nem ment vissza, meg azután sem, így a hiába várakozó stábnak végül egy félkész filmet kellett a stúdióba küldene.
Sajnos, ugyanis az Erőszakos múlt nem rossz, még ha az alapötlet nem is nyit új korszakot a filmművészetben. Amerikai kisváros megbecsült tagjáról, a család fenntartójáról, gyermekei támaszáról kiderül, hogy nem az, akinek látszik. Ezúttal nincs szó amnéziáról, mint a Bourne rejtélyben vagy az Utánunk a tűzözönben, ahol a főszereplő lassan jön rá, hogy valójában egy gyilkológép.
A szerető apa itt egyszerűen lelke mélyébe űzte hajdani, gengszter énjét, és minden rendben menne, ha egyszer a véletlen rátámadó rosszfiúkat nem tenné el láb alól, mindenkit megdöbbentő hatékonysággal.
A filmben egyébként nincsenek hosszadalmas akciók, a papa nagy gyorsasággal vágja gégén, kaszálja el és lövi főbe a múltból előbukkanó, újabb és újabb gonoszakat. Nincsenek speciális effektek sem, a tempó is komótos, a történetmesélés teljesen hagyományos, még egy nyavalyás flash back sincsen, úgyhogy az egész olyan, mint egy hetvenes évekbeli, amerikai tévéfilm. Ez persze csak látszat, mert a jelenetek szépen építkeznek, a családi élet szöszmötölését robbanásszerűen szakítják meg a rövid akciók.
A rajongó érdeklődéssel figyeli a jellegzetes cronenbergi toposz, az ártatlan emberben munkáló másik világ felszínre törését. Azt gondolja, ahogy az Existenzben keveredett a valóság és a virtuális, a Karambolban a test és a gép, a Légyben az ember és az állat, a Két test egy lélekben a zsenialitás és a téboly, az abszolút kedvenc Meztelen ebédben pedig a valóság és a vízió, úgy itt a kispolgári boldogságba kavar majd be a zabolátlan vadság.
A Pók című filmről lesújtó véleményünk miatt ezúttal ne beszéljünk. Pedig lehet, hogy kellene, mert ahogy annak a filmnek sem volt értelme, végül aztán ebből sem lesz semmi. A haragban álló házastársak vad szeretkezése, vagy a szelíd fiú váratlan agresszivitása egy ideig még kecsegtet az erőszak természetének feltárásával. De aztán apu a távoli nagyvárosban négy másodperc alatt legyilkolja a gonoszokat, majd hazamegy, a család pedig, ha duzzogva is, visszafogadja. Ennyi. Kérjük, a biztonság kedvéért inkább ne legyenek bérgyilkosok.
