Armie Hammer tagadja a kannibalizmusról szóló vádakat

A nemi erőszakot és a bántalmazó viselkedést is elintézte annyival a legutóbbi interjújában, hogy „s*ggfejként viselkedett” és „egy p*cs volt”.

Armie Hammer ismételten tagadta azokat az állításokat, miszerint kannibál lenne, és több nőt is szexuálisan zaklatott. A színész a Spotifyon futó Louis Theroux Podcastben beszélt erről, ahol a műsorvezető kérdésére („Kannibál vagy?”) kerek perec kijelentette:

Tudod, mit kell tenned ahhoz, hogy valóban kannibál legyél? Technikailag emberhúst kell enned. Szóval: nem.
Forrás: Piers Morgan

 

Ahogy azt korábban a PORT is megírta, Hammert 2021-ben nemi erőszakkal és bántalmazással vádolta meg egy Effie nevű nő, aki azt állította, hogy a színész 2017-ben megerőszakolta őt. Képernyőmentéseket is megosztott Hammer állítólagos sms-eiről, ezek között volt az is, amelyben a színész kannibálnak vallotta magát. Ezt követően még két másik nő (köztük volt barátnője, Paige Lorenze) ugyancsak jelentkezett, azt állítva, hogy a sztár 2017 és 2020 között szexuálisan kényszerítette és érzelmileg bántalmazta őket. A Los Angeles-i hatóságok végül nem emeltek szexuális zaklatás miatt vádat Hammer ellen, aki 2024-ben egy Tyler Ramseynek adott interjúban is tagadta az ellene felhozott állításokat.

Armie Hammert nemcsak kannibalizmussal, hanem már nemi erőszakkal is vádolják

Egy Effie nevű nő azt állítja, a színész négy órán át erőszakolta, közben többször a falhoz verte a fejét, és ostorral ütötte.

Tovább

 

A mostani podcastben Hammer kijelentette, hogy „nem akar vitatkozni az üzenetekről”, mert azok csak „a beszélgetés egyik felét jelentik”, és már ő maga is csak viccelődni tud azon, hogy amikor ezeket az sms-eket gépelte, akkor be volt-e tépve vagy részeg volt-e, vagy nevetett-e. Utólag úgy látja, nem követett el semmiféle bűncselekményt, csak „seggfejként viselkedett”:

Rengeteg ember volt nagyon dühös rám a viselkedésem miatt... Seggfej módon viselkedtem. Ezen nincs mit szépíteni... Ettől én egy pöcs vagyok? Abszolút. Nem okoz gondot, hogy ezt beismerjem. Egy pöcs voltam.

De arra is kitért, hogy tényleg megette-e nyersen egy állat szívét:

Beleharapsz a szívbe, és az összes haverod ott van körülötted, és felbátorítanak... Ez olyan, mint egy túlfűtött férfi rítus, amikor először mész vadászni. Mindenki, akit ismerek, valami hasonlót csinált, amikor először ment vadászni.

Hammer azt is elmesélte az interjújában, hogy miután kirobbant a botránya, sok színészi munkát elvettek tőle, ezért bevonult egy „traumakezelő intézetbe”. Ezt a döntését úgy jellemezte, mint „az egyik leghasznosabb dolog, amit valaha tett”. Elmondta azt is, hogy ma már újra hívják dolgozni, „minden héten érkezik ajánlat”. De arról ugyancsak beszélt, mennyire imádta a Kajmán-szigeteken végzett munkáját, ahol üdülési jogokat árult, dolgozott kertészként egy iskolában és gondnok is volt egy lakóházban.

Az életemnek azon a pontján jártam, amikor a dolgok annyira sivárnak tűntek, hogy csodálatos érzés volt, ha bármit csinálhattam.

Hozzátette: a Kajmán-szigeteken végül nem kapott munkavállalói vízumot, így már nem tud ott élni.

(via The Guardian)