Mint az utóbbi években oly hihetetlenül népszerűvé váló fantasy műfaj szinte összes darabja, A Spiderwick krónikák is irodalmi alapanyagból készült: cselekményét az azonos címet viselő, magyarul is hozzáférhető ifjúsági regénysorozat (Tony DiTerlizzi és Holly Black műve) első öt kötetéből gyúrták össze az alkotók. A film címe nemcsak a könyvsorozat címe is egyben, de egy filmbeli könyvé is: ezt a titokzatos kötetet találja meg a főszereplő Jared a déd-nagybátyja házában, és ez örökre megváltoztatja az életét. Jared az ikertestvérével, a nővérével és édesanyjukkal New Yorkból költözik a szülők válása után ebbe az elhagyatottan álló vidéki házba, ahol persze hamarosan furcsa dolgok kezdenek el történni. A nyomok egy elrejtett hatalmas könyvhöz vezetnek, amelyet még az évtizedekkel korábban misztikus körülmények között eltűnt déd-nagybácsi írt és hagyott ott. A jó öreg Arthur bácsi rájött, milyen különös, rejtőzködő lények vesznek körül minket, és arra is, hogyan lehet meglátni őket - így aztán Jared előtt egy új világ tárul fel a könyv olvasása során. Csak épp a családja nem hisz neki, ami még a kisebb baj amellett, milyen hatalmas és gonosz erők dolgoznak a könyv megszerzésén...
Mint az eddigiekből is kiderült, A Spiderwick krónikák nemcsak abban hasonlít a többi fantasyre (amely zsánerből lassan már havonta kapunk egy-egy újabb adagot), hogy regényből készült, hanem maga a története se mondható zseniálisan újszerűnek. Felvonulnak benne a jól ismert sablonok (ifjú főhős, feltáruló új világ, csodás lények, meg kell menteni a világot stb.), szóval nagy meglepetésre ne számítson senki, arra viszont nyugodtan, hogy ezeket az elemeket kellemesen szórakoztatva és ízlésesen elrendezve tálalják nekünk. Továbbá jót tesz az is a filmnek, hogy nem veszi mindig halálosan komolyan magát: erre a legérzékletesebb példa a végső megoldás, amikor a madárrá változó gonoszt... - no de ezt persze nem illik előre elmesélni.
Ahhoz képest, hogy egy közepes költségvetésű ifjúsági fantasyről beszélünk, meglepően illusztris alkotógárdával rendelkezik a film: megtalálható itt a Titanic Oscar-díjas zeneszerzője (James Horner), a Passió Oscar-jelölt operatőre (Caleb Deschanel), sőt még két színészsztár is: Nick Nolte és David Strathairn is. Igaz, pont a déd-nagybácsit játszó Strathairn és a főgonosz bőrébe bújó Nolte jelenetei a legkevésbé kidolgozottak, sőt néha ügyefogyottak - erről valószínűleg a rendezőként kevésbé nagy név Mark Waters tehet, aki eddig inkább csak vígjátékokat (Nem férek a bőrödbe, Bajos csajok) készített. Szerencsére a két sztár meglehetősen kevés ideig látható a vásznon, így több tér jut a gyerekeknek, no meg a speciális effektekkel létrehozott mindenféle fura szerzeteknek. Ők pedig szórakoztatóak.
