zene: Harry Gregson-Williams
vezényel: Harry Gregson-Williams
kiadás éve: 2011
kiadó: Sony Classical
játékidő: 46:50

A családi filmekre, illetve vígjátékokra különösen érvényes a stúdiók azon tudatossága, miszerint a siker reményében még azt is figyelembe veszik, hogy adott produkciójuk bemutatóját lehetőség szerint az aktuális évszaknak vagy éppen a közelgő ünnepeknek megfelelően időzítsék. A nyáron játszódó mozikat (mint például az "Amerikai pite"-szériát, vagy a komolyabb hangvételű "Super 8"-at) a nyári szünetre, az iskoláról szólókat általában őszre, a téliket pedig az ünnepek köré igyekeznek időzíteni (ez történt például az "Igazából szerelem"-nél, "A Grincs"-nél, illetve a "Holiday"-nél is) és így tovább. Ezen premierigazodás olyan fontos szabály Hollywoodban, mint a nagyobb produkciók esetében az Oscar-díjra való törekvés miatti év végi premier, vagy a blockbustereknél a tavaszi-nyári időzítés.

A legkiszámíthatóbbnak mind közül a szeretet ünnepe minősül, melynek közeledtével borítékolható, hogy a karácsonyról szóló vagy ahhoz szorosan fűződő filmek érkeznek a mozikba. 2011-ben a Sony Pictures és az Aardman Studios közös alkotása, a "Karácsony Artúr" került a fa alá, melynek nagy erénye, hogy végre nem csupán a klisékre épülve igyekszik szórakoztatni az ünnepekkor moziba látogató családokat, hanem bizonyos mértékű újítással próbálja megközelíteni a témát. Az egyik ilyen, hogy a Télapó már nem a hagyományos, rénszarvas-meghajtású faszánkó segítségével osztja szét az ajándékokat, hanem a kor technikai vívmányait kihasználva egy, leginkább az űrhajókhoz hasonlító szerkezettel teszi mindezt. A másik, hogy a Télapó már nem egyszemélyes intézményként, hanem manói segítségével osztja szét az ajándékokat egy precízen összehangolt folyamat közepette. Ezúttal azonban hiba csúszik a hadműveletbe, s egy gyermek kimarad, akit járulékos veszteségként írnak le, ám a Télapó legkisebb fia, Artúr kezébe veszi a dolgot, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kislány ne maradjon ajándék nélkül. S bár Artúr szíve nagy, esetlenségéből, tapasztalatlanságából eredően rögös úton keresztül jut el a kislány házához, amiben segítségére van nagyapja, az előző, immár nyugdíjas éveit töltő Télapó (hangját Bill Nighy kölcsönzi, aki az "Igazából szerelem"-hez hasonlóan ezúttal is dalra fakad a "Make Someone Happy" című szám erejéig), akinek nem mellesleg a film legtöbb poénját köszönhetjük.

A produkció zenéjét Harry Gregson-Williams jegyzi, aki tavaly emellett az "I Am Bad" című thriller, a Ridley és Tony Scott nevével fémjelzett "Life in a Day", valamint a "Cowboyok és űrlények" akció-sci-fi aláfestése révén hallatott magáról. A szerző korábban két, az Aardman háza tájáról származó produkciónál is közreműködött már (John Powell-lel közösen a "Csibefutam"-nál, önállóan pedig az "Elvitte a víz"-nél), s bár ebből eredően első olvasatra kézenfekvő döntésnek tűnhet, hogy ismét az ő neve tűnik fel a stáblistájukon, az augusztus közepi felkérésében volt egy kanyar. Az alkotók első elképzelése ugyanis az volt, hogy az animációs produkciók terén manapság igen népszerű, s pont egy ilyen ("Fel!") okán Oscarral jutalmazott komponistát, Michael Giacchinót nyerik meg a projektre, ám mivel nem sikerült közös nevezőre jutniuk egymással, Gregson-Williams ajtaján kezdtek el kopogtatni szkriptjükkel.

A komponistának négy hét állt rendelkezésére művének megírásához, illetve további egy annak feljátszására, kikeverésére. Ezen határidővel nem is lett volna különösebb gond egy zeneileg átlagosnak. ígérkező animációs produkció esetében, ám ezúttal nem a megszokott negyvenpercnyi score és harmincpercnyi betétdal aránya volt előirányozva, ez ugyanis a betétdalok mennyiségének szűkössége okán az átlaghoz képest több instrumentális művet, összesen hetvenöt percnyit igényelt. Ez persze egyúttal előny is volt Gregson-Williams számára, hiszen teret biztosított egy olyan aláfestés elkészítésének, amely tematikus felépítéssel bír. Hátrányt jelentett azonban az, hogy a rendező kezdeti instrukciói eléggé zavarosak voltak, és a szükséges játékidő okán a szerzőnek nem volt sok ideje arra, hogy elmélyedjen a kísérletezgetésben, így felidézte a korábbi, hasonló jellegű produkcióknál, valamint a két Narnia-mozinál is alkalmazott megközelítését, és vegyítette azokat a karácsony szellemét érzékeltető hangszerekkel, hangulatelemekkel.

Míg a "Trelew, Cornwall, England" felcsendülésekor még csak arra lettem figyelmes, hogy végre fülbemászó, összeszedett dallamokat hallok tőle egy olyan tételben, amelynek íve van, addig az ezt követő "Operation Christmas" már teljes mértékben lekötötte figyelmemet azzal a fajta játékossággal és hangszereléssel, amelyet például - hogy saját portáján maradjak - az első Shrek-film "Dragon! / Fiona Awakens" tételében hallhattunk. Már ezen két track után levontam a következtetést, miszerint mostanában a számomra emészthetetlen Scott-mozik és a tengernyi Shrek-folytatás aláfestései mellett lehetőségként jelentkező nagyobb ziccerek (mint például az "X-Men kezdetek: Farkas", a "Perzsia hercege - Az idő homokja" vagy a legutóbbi "Cowboyok és űrlények") kihagyása ellenére a komponista nem felejtette el a zeneszerzést és azt, hogy annak idején mivel is tűnt ki a megannyi Hans Zimmer-tanítvány közül. Az "Operation Christmas"-hez hasonló megoldásokkal operáló muzsika hallható a "Bring Them Home"-ban, a "Race to Gwen's House"-ban, valamint a "Serengeti Escape"-ben is, melyek közül a komponista első elképzeléséhez képest a "Race to Gwen's House" esett át a legtöbb változtatáson, ennél ugyanis, bár alapjában véve elnyerte a rendezők tetszését, újabb és újabb változtatásokat kértek annak érdekében, hogy a jelenet hangulata még ünnepiesebb legyen. A track ennek eredményeként vérteződött fel kórussal, triangulummal, illetve csőharanggal.

Az albumot a 2011-es karácsonyi hangulatom megmentőjeként tartom számon az olyan értékes pillanatai okán, mint a "Christmas Morning", a végére vadnyugatias hangulatba forduló "The Wrong Trlew", valamint a "One Missed Child", mely utóbbit az egész kompozíció koronájának vélek. A Narniáknál megismert megoldások felhasználása ezeknél érződik leginkább, mivel a zenekar itt nem tempós és összetett muzsikákat játszik, hanem visszafogottabb, érzelmesebb, meghitt darabokat, így jobban kitűnik a klarinét, illetve a tradicionális finn pengetős hangszer, a kantele jelenléte. Az ehhez a score-hoz felsorakoztatott különleges hangszerek tárházába tartozik még a theremin is, amely a "Paris Zoo?"-ban hallatja magát.

Kétségtelen, hogy Harry Gregson-Williams muzsikáján könnyedén észrevehetőek a korábbi műveinek árnyékai (illetve a "Waker!"-nek köszönhetően olyan pontja is akad, amit simán betudhatnánk egy Alan Silvestri-műnek is), összességében véve azonban mégsem tudok rossz szájízzel gondolni erre a kompozícióra. Egyrészt azért, mert a képsoroktól elkülönülve is képes remek hangulatot teremteni, másrészt mert igényesen vegyíti a kalandot az ünnep szellemével, miközben nem tolja minden percben elénk a "We Wish You a Merry Christmas" vagy a "Jingle Bell" dallamait. Amellett, hogy jelen kompozíciónak köszönhetően jött meg a karácsonyi hangulatom, a "One Missed Child" című tétel okán érzem annyira erősnek e score-t, hogy az olyan klasszikusokhoz hasonlóan, mint például John Williams a "Reszkessetek betörők"-höz írt score-ja, minden évben szívesen veszem majd elő. Ugyanakkor azt is belátom, hogy ha valakit nem fog meg elsőre e muzsika, akkor ez a remekül belőtt játékidővel bíró album semmivel sem fog többet jelenteni számára más animációs score-okhoz képest.