Az élet szép, csak a buzi nácik elbaszták a fasizmussal, a szobafestőjükkel, és az egész elméletükkel, miszerint ők lennének ennek a bolygó királyai. A totális tébolyt, a zsidóüldözést már annyiszor feldolgozták, hogy az Oscar-díjak ellenére kérdéses volt, hogy az Élet szép mi újat tud hozni. Nos, a totális tébolyt szomorkás vígjáték formájában még nem igazán sikerült bemutatni, Benigni ezzel próbálkozott. Bár a kritika és a szakírók térdre hullottak és többszörösen elájultak az olasz darab láttán, itthon is megszületett egy raklapra való dicshimnusz, néhány kétkedő azért jelentkezett. Maradva azonban a kórusban zengedezőknél, főleg az amerikaiak estek hasra, nekik eddig Spielberg Schindlere volt az etalon ebben az ügyben, a talján komikustól pedig teljesen azt kapták, amit a tengerentúlon egy itáliaitól elvárnak: kirobbanó életörömöt, déli vagányságot, némi szomorkodást. Na meg a felszabadító Sherman-tankot, mert a gyártók se estek teljesen a fejükre, ők pontosan tudták, mivel lehet megetetni az Oscar-szavazókat, meg a közönséget. Persze, lehet most vonyítani, hogy mindez csak spekuláció: tényleg az. De ne gondolja senki, hogy csupa véletlenből áll a filmvilág.
Vissza a mozihoz: különös és érdekes darab ilyesmit akkor ír le az ember, ha nem igazán tudja, mit is írjon. Addig ugye rendjén van az ügy, hogy kapunk egy könnyű karcolatot az 1939-es Olaszországról, aztán az 1944-esről, majd pedig ellenpontnak sötét tónusokkal felvázolják a germán elmebajnokok koncentrációs táborát. A film megmutatja, miképp lehet túlélni az teljes őrületet: a játékkal, a vidámsággal, még akkor is, ha minden vicc élesben megy. Nagyon jól lejön a vászonról, hogy elhúz a sunyiba az összes vadállat, aki a haláltáborokat kitalálta, megalkotta, működtette újabban meg letagadja -, ám a katarzis valahogyan elmarad. Hogy pontosan miért is, azt nem sikerült kinyomozni: a mindenféle hatalmat kifigurázó olasz kisember figuráján végül mégis kifog a halál. Ennél csak az lenne cikibb, ha végül megnyerné a saját harcát, de a filmbeli megoldás se sokkal jobb: megérkezik az amerikai hadsereg és elhozza a szabadságot. Ennyi erővel Grisáék is betoppanhatnának, vagyis valami nem tutto perfecto ott a végén. Addig persze pörög a film, noha egy közép-európainak körülbelül ugyanannyit mond az olasz lét bemutatása, mint mondjuk egy rómainak az Eldorádó budapesti piaca, de ettől még értjük, miről van szó: az eszme nevében szétcsesznek egy működő világot, és fogalmuk sincsen, mit állítanak a helyébe, mivel az egész a pusztításról és öldöklésről szól. Közben pedig élni kell: lehet lehajtott fejjel, örökös szívroham-gyanúval, sunyin. A film szerint csak röhögve érdemes, mert különben elsírná magát az ember.
Ennél persze sokkal szebben adagolja a mondanivalót a film, megcsinálták rendesen, nincsen semmi baj, jó helyre kerültek a szobrok. Még egy kifogás: az egészet a főszereplőnek egyedül kell cipelnie a hátán, nos, ahhoz elég hosszú Az élet szép, hogy száz százalékosan sikerüljön. De ezzel együtt nem érdemes kihagyni, töprengjen más is hosszasan, hogy valóban minden benne van-e a filmben, amit a kritika belelátott és belepakolt.
