Bár David Duchovny karrierje mostanában újra felfelé ível a Kaliforgia-szériának köszönhetően, sem Gillian Anderson, sem pedig a sorozat kreátora, Chris Carter nem örvendhetett nagy sikereknek az elmúlt esztendőkben. Az egykor dicsőségben úszó emberek általában nehezen viselik a dicsfény elmúlását, így nem csoda, ha megpróbáltak új életet lehelni egykori sikersorozatukba.
Előzmények
A Dallas vagy a latin amerikai szappanoperák nyomába sem ér ugyan, de a kilenc évadot, 201 epizódot és egy egész estés mozifilmet megért széria egészen a 2002-ben bekövetkezett kimúlásáig jelentős tényező volt a tévésorozatok világában. Átmentette azt az örökséget, amit még David Lynch hagyott maga után a Twin Peaks-szel, és csúcsra járatta a természetfelettibe és az UFO-kba vetett hitet. Az X-Akták fénykorának idején egyáltalán nem számított cikinek UFO magazint olvasni a BKV-n, pedig ma már jobb érzésű emberek nem mernének ilyet tenni.
Lejárt a földönkívüliek ideje
Úgy tűnik Chris Carter maga is ráunt az idegenekre, mivel az első mozifilm témájával ellentétben az új történetben még csak nyomokban sincsenek jelen a földönkívüliek. Persze a misztikumot teljesen nélkülözni nem tudták, hiszen mégiscsak az X-Aktákról beszélünk. Látókkal már a sorozatban is akadt dolga a Mulder és Scully párosnak és a sorozatgyilkosság sem egészen új jelenség számukra, viszont a Frankenstein történet modern megidézése talán még számukra is bír némi újdonsággal. A dolog pikantériája azonban az, hogyha a földönkívülieket és a misztikus jelenségeket szinte teljesen kioperáljuk az X-Aktákból, úgy ez sem lesz több egy átlagos sorozatgyilkosos thrillernél, melynek elkészítésére az alkotók látványosan kevés pénzt kaptak.
Lelkizés
Mivel az első rész büdzséje évekkel ezelőtt még hatvanhat millió dollár volt, a mostanié pedig csak harmincöt, így a komolyabb látványosságot erős sztorival és hangulattal próbálhatták volna pótolni, ők azonban a spórolást inkább a sok túllelkizett dialógussal próbálták megoldani. A felesleges szócséplés olykor egészen fájó méreteket ölt, de már a Hinni akarok alcím is árulkodott erről. Tény, hogy a kórházsorozatok népszerűsége félelmetesen nagy mostanában, de ennek ellenére az is hibás lépésnek minősül, hogy Scully egy mellékszálon orvosi karrierjét egyengetve egy haldokló kisfiún akarjon segíteni, akinek az égadta világon semmi köze nincs a sztorihoz. Az X-Aktákat a misztikus és izgalmas történeteiért szeretjük, tehát ha kórházi drámát akarunk nézni, úgyis átkapcsolunk a Grace klinikára. Illetve csak átkapcsolnánk, hiszen a moziban erre sajnos nincs lehetőségünk. A borzasztó dialógusok, a látványosságok hiánya és a felesleges mellékszálak mellett az izgalom is könnyedén elveszik, amit még néhány szereplő teljesen logikátlan tetteivel is tetéznek az alkotók. Ha valakibe bele akarunk mélyeszteni egy baltát, akkor nem pont előtte kezdjük el megélezni, csakhogy időt nyerjünk a másik számára.
Kinek ajánljuk?
- Aki gyerekkorában, vagy az orvosi egyetemen maga is álmodozott arról, hogy milyen lehet különböző testrészekből egy új életet létrehozni.
- Vatikán heves bírálóinak, akik hevesen bólogathatnak a pedofil pap bemutatása láttán.
Kinek nem?
- A vérbeli X-Akták rajongók jobban teszik, ha otthon maradnak, hiszen így talán nem lesznek veszélyben a sorozathoz fűződő szép emlékeik.
- Azoknak, akik nem szeretik, ha a büdzsén való spórolás a végeredményen is meglátszik.
