Az ügynök élete

Azt hittük, nem lehet fokozni. És de. Minden idők egyik legjobb ügynökfilmjét alkotta az angol Paul Greengrass rendező, aki a 2002-ben készült, észak-ír témájú Véres vasárnappal villantotta meg először oroszlánkörmeit. Ehhez a filmjéhez stílusában és kivitelezésében fölöttébb hasonlatos A United 93-as című valós idejű drámája, ami szeptember 11-e máig legjobb játékfilmes feldolgozása. A Bourne-ultimátumban is használja a korábbi filmjeire jellemző dokumentumfilm-szerű elemeket, a gyors, izgő-mozgó (kézi-)kamera használata miatt nála például egy a munka hevében felbolydult CIA-iroda tényleg olyan, mintha. Már ahogyan mi, földi halandók elképzeljük. Sikerének titka amellett, hogy páratlan érzékkel teremti meg az izgalom légkörét - amiben aztán tényleg bármi lehetséges - az, hogy Robert Ludlum bestseller-szerző karakteréből olyan mesterek írtak neki forgatókönyvet, mint a honfitárs Tom Stoppard (Brazil, Rosencrantz és Guildenstern halott, az Oscar-díjas Szerelmes Shakespeare). Mindehhez társul egy remek színészgárda, Matt Damon főszereplése mellett különösen David Strathairn alakítása marad emlékezetes.

Bár tagadhatatlanul emberfölötti, szuperhősi képességekkel bír a főhős, Jason Bourne (Damon), egyszerűen nem lehet legyőzni, se erővel, se ésszel, de emberivé teszi azonban sebezhetősége (azért ő is kap pofonokat), hogy vannak érzelmei (kötődni képes) és ellenben hogy hiányoznak fontos emlékei. A legfontosabbak.

Greengrass ott folytatja, ahol az előző részben abbahagyta: a bosszúszomjas Bourne-t - aki szerelmének, Marie-nak (Franka Potente) A Bourne-csapdában kioltották az életét - nem a pőre vendetta vezérli, hanem egyszer és mindenkorra véget akar vetni sokévi eszelős menekülésének. Az eredeti nevét ugyan már tudja, de hogy ki volt David Webb és miért lett azzá, aki, azt nem. Persze ne keressünk itt finom filozófiát, a számos világvárost (Moszkva, Párizs, Madrin, Tanger, New York stb.) átívelő hajsza arra világít rá, hogy akinek hatalom adatik a kezébe, megittasul tőle és azt hiszi, élet és halál ura, büntetlenül játszadozhat az emberekkel. Hát nyilván nem.

A trilógia (az első részt, A Bourne-rejtélyt Doug Liman rendezte) harmadik darabjában különösen az tetszetős, hogy a figurák arcáról árad a félelem - ki attól retteg, hogy jól megölik, ki attól, hogy lelepleződik és oda a hatalma stb. - és mindez azt tárja elénk, hogy egyáltalán nem olyan önfeledt egy ügynök élete, mint ahogyan (a Bond-filmek után) gondolnánk. Érdemes ezt észbe vésni és megnézni a filmet, mielőtt egy ködös hajnalon kopogtatnánk valamelyik nemzetbiztonsági hivatal ajtaján.