Olyan a Harry Potter sorozat záró epizódja, mint az adóbevallás: nem érdemes az utolsó pillanatban feladni. Ha már együtt öregedtünk tíz évet a szereplőkkel és a változóan érdekfeszítő részekkel, senkit ne bátortalanítson el a Halál ereklyéi epizód unalmas első része: izgalmas véget ér az ifjú mágusok kalandozása.
Harry, Ron és Hermione visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot. A nagy összecsapás a szinte teljhatalmat gyakorló Voldemorttal elkerülhetetlen. A három barát végső győzelméhez a Roxfort megvédésén át vezet az út. No meg a néző türelmén. Aki ugyanis már az első résznél ellen tudott állni a varázslatnak, most sem lát mást, mint kiegyensúlyozott középosztálybeli szereplőket. Nincs mese - legalábbis műfajilag semmiképp. Nem baj persze, ha nem a legkisebb fiú vándorútját látjuk, ahogy szerencsét próbál, de a farmeres stréberek kalandjai nehezen indítanak meg. Szinte megmagyarázhatatlan tehát a Harry Potter sorozat körüli felhajtás.
A biztató indulás volt a mézes madzag: a Bölcsek kövének Harry Pottere rácsodálkozik a mágikus valóságra, s vele a néző is színesben látja a megelevenedő varázslatos világot. Aztán a kép szépen átmegy fekete-fehérbe, közepesen élvezhető fantasyket látunk, ahol minden a jó és a rossz végső küzdelmére fut ki. A megszokott felállás azonban kirívó eredményt produkált. A könyvek 400 millió példányban keltek el, a Forbes magazin szerint egymilliárd dollárnyi összeggel gazdagítva az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből élő tanárnőt, J. K. Rowling írónőt. A filmesek a széria végére már nem is mertek eltérni a sikerszerző betűitől, s szolgalelkűen vették át a finálét követő vörös farok epizódot, amelyben Harrynek és barátainak 19 évvel az események után immár gyermekeik vannak, akik izgatottan indulnak első roxforti iskolanapjukra. Csak remélhetjük, hogy nem vár rájuk hasonlóan sok kaland, mint a szüleikre. Különben mi sem ússzuk meg.
