Robert Redford golf iránti rajongása igen tiszteletreméltó. Manapság több érv nem kell egy filmhez.
Nem panaszkodásképp mondom ezt, Redford, aki tényleg sokat letett már az asztalra, és több területen is bizonyította tehetségét, őszintén, szeretettel nyúlt a témához, a golfozáshoz, amely elsősorban a felső tízezer úri mulatsága. S mint ilyen, eleve kudarcra ítéltetett, a mozikat ugyanis ez a szűk közönség nem tölti meg. Ezért Redford több cselt is bevetett. A szimpla történetbe, mely egy nagy reménységű golfbajnok meghasonlásáról, majd visszatéréséről szól, egy kis varázslatot csempészett, amely így már a mese határán egyensúlyoz magabiztosan, miközben bizonytalanságban tartja a nézőt a megtörtént eset hitelességével kapcsolatban. Bagger Vance valójában egy mesebeli alak, aki járja a poros országutat, s mint egy megtestesült angyal, segít bajba jutott kiválasztottainak. A rendező azonban jól látva a helyzetet, nem érte be ennyivel a dolgot, és továbbcsavarta történetét.
A nem túl izgalmas témát egy gyermek lelkesedésén keresztül mutatja be, amely ez által a legizgalmasabb és legszínesebb csodaként képes lekötni a nézőt. Nem is maga a golf, hanem az a szenvedély, amellyel rajong érte, akárcsak a többi szereplő. A helyszín pedig a forró Savannah, a 40-es, 50-es évek Savannah-ja, a dél minden jellegzetességével. A gyönyörűen fotózott jelenetek izzanak a fülledtségtől és Robert Redford odaadásától, aki szintén nagy szerelmese ennek a sokak számára távoli sportnak, és a valamikor szebb időket megélt Délnek. Szereplőválasztása is első osztályúnak bizonyult, Will Smith az országút különös jótündérének, Bagger Vance-nek a szerepében sugárzik az élettől, és akinek a legsilányabb napkelte is képes örömet okozni. Ellenpontjaként Matt Damon kissé faarca, mely még egy széles és kínos mosolyt tud ezen kívül, remekül ábrázolja a kiüresedett és lecsúszott golftitánt.
A filmet azonban a nagy sztárok helyett mégis a gyermekszereplő, J. Michael Moncrief viszi el, akinek olyan ártatlan az arca, és ragyogó a tekintete, hogy a film minden hibáját képes feledtetni. Az olyanokat például, mint a tipikus amerikai befejezés, amely képes egy minden pillanatában tökéletes két órás filmet is tönkretenni, valamint a már számtalanszor előadott dramaturgiai felépítés, amely a kezdeti siker után egy csúnya bukást, majd egy páratlan feltámadást bontakoztat ki. De mint mondtam, feledteti, és a Bagger Vance legendáját az átlagosok posványából is kiemeli.
