Képernyőről vászonra

A Get Smart címet viseli eredetileg a film (a címmagyarítás, vígjátékoknál immár szokásosan, botrányos), ugyanezen a címen pedig a hatvanas években futott az amerikai televíziókban egy vígjátéksorozat (jóval később nálunk is vetítették A balfácán címmel), ennek feldolgozása-moziváltozata tehát ez a darab. A főhős, Maxwell Smart a kétbalkezességével tulajdonképpen paródiája volt az épp akkor népszerűvé váló James Bondnak. A számtalan idióta kütyüvel felszerelt 86-os ügynök később pedig ihletője lett az Inspector Gadget rajzfilmsorozatnak, sőt, a rajzfilmben a felügyelő szinkronhangja a tévésorozat Maxwell Smartját alakító Don Adams volt. A nyolcvanas években már próbálkoztak egy moziváltozattal Hollywoodban, amelyben az eredeti sorozat színészei játszottak, de a film megbukott, csakúgy, mint a sorozat felélesztésére tett kísérlet a kilencvenes években.

Angol-amerikai

Ha az ember először látja a filmbeli (avagy a tévésorozatbeli) CONTROL titkos kormányszervezetet, az az érzése, hogy az angolok beépültek az amerikai kormányhivatalokba, és ők hozták létre ezt a kis csoportot, amelyben minden régimódi, elegáns, gentleman-like. A film(ek) pedig olyanok, mintha az amerikai filmiparba beépült angolok készítették volna őket: az angol humorhoz állnak legközelebb azok a szinte abszurd helyzetek és azok a faviccek, amelyek Maxwell Smart akcióit kísérik. Mindez persze nem is olyan különös jelenség, ha tudjuk, hogy a Get Smart eredetileg James Bond-paródiaként jött létre, Bond pedig ugyebár ízig-vérig angol. De hát az idők változnak, Bond se a régi már, a Get Smartot viszont erőnek erejével megpróbálták megtartani a régi külsőségek között (nyilván a rajongók miatt). Azt viszont nem vállalták be, hogy akkor legyen az egész tényleg oldschool és teljesen abszurd: a cselekmény a jelenben játszódik, és azon a sávon egyensúlyozik, hogy maradjon benne annyi realitás is, ami alapján a naivabb nézők még akár el is hihetik a sztoriját.

Sztori

Maxwell Smart egy titkos kormányszervezet, a CONTROL csoport tagja, egészen pontosan a legkiválóbb elemzője. Ő azonban évek óta többre vágyik: terepen dolgozó, kalandokat átélő ügynök szeretne lenni, ezért aztán még a tetemes súlyfeleslegétől is megszabadult, és szokása szerint precízen felkészült minden követelményből. Hiába sikeres azonban a vizsgája, a CONTROL főnöke nem akarja elveszíteni legjobb elemzőjét. Mikor azonban a CONTROL ősi ellenfele, a KAOS csoport betör a főhadiszállásukra, és a világot fenyegető nukleáris vészhelyzetben új ügynökökre van szükség, bevetik Smartot. Az így 86-os ügynökké váló Smart társául a csinos 99-es ügynöknőt kapja, akinek sikerül is hamar agyára mennie a fahumorával és a tudálékosságával. Pedig együtt kell működniük, mert a küldetésük a minden pékségben atompogácsákat rejtő Oroszországba szólítja őket.

Summa

A Get Smart-nak sikerült beleesnie a tipikus "se ez, se az" hibájába. Egyrészt megpróbálta feléleszteni az eredeti sorozatot, annak minden klasszikus szabású külsőségével és angolos humorával együtt, másrészt egy aktuálisságra és realitásra is igényt tartó akcióvígjátékot is tető alá akart hozni. Nos, el kellett volna dönteni, hogy melyik irányba menjen el a film, mert így angolos oldschool vígjátéknak túl mai és túl kevéssé abszurd, aktuális akcióvígjátéknak meg túl gagyi és poros. Talán az abszurd felé mozdulás lett volna a szerencsésebb megoldás, hiszen az eredeti sorozatnak is ez volt a védjegye, és ez megkülönböztethette volna a Get Smartot a többi akcióvígjátéktól, amikből, mint tudjuk, mint égen a csillag...

A "se ez, se az" megállapítás ugyanígy áll a főhős karakterére is: a tévésorozatban ő volt a legnagyobb balfácán, akinek a kétbalkezessége ellenére sikerült végül mindig mindent megoldania, legtöbbször a szerencsés véletlenek, vagy a segítőtársai miatt. A Steve Carell-féle 86-os ügynök viszont nagyon is talpraesett, igazán kiváló képességekkel rendelkezik, sőt még empatikusabb lélek is a kollégáinál. Emiatt aztán nem is igazi balfácán, pedig azokat hamar megszeretjük a nézőtéren ülve. Viszont van egy csomó tulajdonsága, ami pedig tényleg nem szimpatikus: tudálékos, rendmániás, kockafejű, és nagyképű - tulajdonképpen a film végéig nem sikerül belopnia magát a szívünkbe. Ráadásul favicceket mond, amik nemcsak hogy nem viccesek, de az se vicces, ahogyan mondja őket. Így aztán a film poénhányadosa meglehetősen alacsonyan marad, egy igazán súlyos táncjeleneten és néhány szituációs sziporkán kívül hiába röpködnek a poénok, nem találnak el minket.

Kiknek ajánljuk?
- Pisztolyokról álmodozó irodai elemzőknek.
- Bombanőkről álmodozó kockafejűeknek.
- A balfácán című tévésorozat rajongóinak.

Kiknek nem?
- Azoknak, akik szeretik elhinni, amit látnak.
- Azoknak, akik ki szokták találni előre, ki a főgonosz.
- Azoknak, akik végig akarnak nevetni egy filmet.

5/10