Több, mint egy évtizeddel ezelőtt a Miért épen Alaszka? című tévésorozat bűvölt el bennünket, a női nézőket pedig a sorozat egyik főszereplője, a hóval borított kisváros állhatatos rádiósa, Chris. A fiatal színész táncrendjéből mindeddig hiányzott az a filmszerep, amivel egy alkotást a biztos moziba-csalogató filmmé változtathat: a jóképű szerelmes férfié.
John Corbettet végül megkaparintotta a Bazi nagy görög lagzi produkciója - és egy görög menyecske, a filmvásznon legalábbis.
De nem ő az egyetlen "összetevője" a lagzi-receptnek. A forgatókönyv írója - kiléte egyelőre legyen titok - nagyon is értett ahhoz, hogy romantikát és komédiát megfelelő arányban keverve egy kedves, szerethető vígjátékot készítsen.
Van itt rút-kiskacsa-történet: a csúnyácska, idősödő lányból dekoratív, ambiciózus nő lesz. Van még egy házsártos apa, aki görögebbnél görögebb görögöket szán lányának, azonban majd' kiugrik az ablakon, amikor hosszú hajú amerikai (!) hősünk létéről tudomást szerez. Lehetne itt ármány, lányszöktetés, akár még tragédia is, de a szerelmesek feloldják a konfliktusokat és a történet menthetetlenül esküvőbe torkollik.
Épp ez a legnagyobb erénye a filmnek: az egyszerű történet emberivé teszi a jellemeket, életszerűvé a kapcsolatokat. És ekkor már minden az esküvő - mint legfontosabb vígjátéki "összetevő" - körül forog: a nagymama koszorújától az anyós kuglófjáig. És itt a mesének is vége, és pont a legjobbkor.
Jó kis hollywoodi szövevénye van ennek a filmnek - már csak annak is, ahogyan megszületett. A görög hölgyemény, Nia Vardalos egy ortodox görög templomban feleségül ment férjéhez, Ian Gomezhez, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Ez nem filmünk rövid története, hanem a valóság.
Nia Vardalos ugyanis a Bazi nagy görög lagzi forgatókönyvírója, egyúttal főszereplőnője. A sztori először egy darab formájában kelt életre, majd Rita Wilson figyelt fel a történet bájára, és hívta fel rá férje, Tom Hanks figyelmét.
Ebből mozi lesz - lett is, a producer személye is garantálhatja a minőséget: Gary Goetzman annak idején A bárányok hallgatnak executive producere volt. (A valós férj egyébként szintén játszik a filmben: Mike-ot, a tanár barátot aalakítja).
A hölgyemény kétségkívül, ha már magáról, akkor magára írta a szerepet. A könnyed vígjáték az Egyesült Államokban független filmes mivoltához képest óriási sikereket ért el. Nagyban köszönhető ez a főszereplőnőnek, aki mindvégig tudja is a dolgát a filmben: akár közhelyes helyzetkomikumról, akár robbanékony humorról vagy rózsaszín romantikáról van is szó, ártatlanságát, őszinteségét, hitelességét nem veszíti el (bár van a filmnek egy-két botladozó pontja, épp a szentimentalizmus túlzásaiból kifolyólag).
Mégis, a rendező kezét dícséri a színészeknek - pl. az eszméletlenül sok harsány görög családtagnak - a történet menetébe simítása. Joel Zwick ezt a feladatot rugalmasan oldja meg: akármilyen "ezt láttuk már"- érzésünk is van egyes, főleg a mókás családi tömegjelenetekkel kapcsolatban, ez mit sem von le az értékéből: a könnyen megszerethető szereplők emberiességéből, apró, mosolyognivaló karaktervonásaikból.
A film a szereplők megismertetését is következetesen alkalmazza: senki sincs túlárnyalva, nincs mélylélektani ok-okozat a jellemekben, de minden karakterisztikumot kiaknáz: akár a komikum, akár az emberi kapcsolatok érzékeltetésének hasznára.
A karakterszerepekhez talált színészek kiválasztása ideális volt, a legjobb példa erre a szeretetreméltó, morózus, duzzogó-fortyogó nagy nemzeti identitású apa, aki mélységesen hisz a görög identitás jelentőségében és a tisztítószer mindent-gyógyító hatásában (sőt, számára minden szónak levezethető görög eredete van...).
Gus Portokalos szerepében Michael Constantine alakítása mindvégig derűs mosolyt, de teljes siker esetén pár könnyet is kicsalhat a nézők szeméből.
