Michael Moore provokatív személyét lehet szeretni vagy éppen nem szeretni, de a megújult formanyelvű dokumentumfilmek térnyerése óta elmenni mellette lehetetlen. A legszebb pedig az egészben, hogy e ténnyel önmaga is tisztában van, éppen ezért rá is játszik rendesen.
Aktuális vádirata a hazáját behálózó és jó eséllyel ténylegesen irányító bankrendszer ellen irányul, s szokásához híven a társadalom alsó rétegeinek erősen személyes problémakörei mentén indította meg támadását. Moore a pilóták döbbenetesen sanyarú jövedelmeivel, könyörtelen létszámleépítésekkel, helyenként roppant agresszív, de minden esetben kíméletlenül megalázó kilakoltatásokkal szembesíti nézőjét. Hosszasan taglalja azon nagyvállalatok kiszivárgott botrányait, akik nyereségvágyból még a "legjelentéktelenebbnek" tetsző alkalmazottaikra is életbiztosításokat kötnek, persze titokban, hiszen kedvezményezettjük a munkaadó.
A rendezőnek a különböző kérdéskörök feltárásával két célja van: egyrészt a kapitalista világ átfogó rendszerkritikáját próbálja megfogalmazni, másrészt Obama-szimpatizánsként az aktuális amerikai elnök országjobbító tevékenységének megsegítéséhez keresi nyíltan a támogatókat. Utóbbi célkitűzésével nincs is semmi probléma, előbbiből fakadnak azonban gondolatmenetének legfőbb hibái. Moore a "sokat akar a szarka..." kezdetű közmondás csapdájába esik, bő két órában ugyanis nem könnyű összefoglalni a kapitalista rendszer működését, bemutatni annak előnyeit és hátrányait, valamint felvázolni egy lehetséges jobb világot. A rendező egymástól túlságosan távolálló, sarkított élethelyzetek között csapong, amelyek a Kapitalizmus: Szeretem! végére a különleges formanyelvi eszközök (grafikonok, archív felvételek, animációs betétek) alkalmazásának és a forgatás közben bekövetkező világválság hátszelének ellenére sem forrnak egységes egésszé.
Másrészről Michael Moore dokumentumfilmjei a legkomolyabb témák boncolgatása mellett akár önfeledt szórakozást is nyújthatnak, hiszen nem semmi ez a jókora sörhassal megáldott, baseball sapkás fickó! Élvezet nézni, ahogy van pofája egy méretes pénzszállító kocsival a Wall Street legnagyobb bankjai elé parkolva és az ellene kivezényelt biztonsági embereknek pénzeszsákokat átnyújtva visszakövetelni az adófizetők pénzét. Ahogy Jézus tanításait kapitalista fogalmak felsorolásává szinkronizálja át, vagy éppen megrendez egy önálló animációt, amelyben a Bush elnök szájába adott hazugságoktól összeomlik a Fehér Ház! Lélegzetelállító csínyeinek végrehajtása valószínűleg kéjes élvezetet okoz számára, mint ahogy azt is büszkén mutogatja, hogy nevét meghallván a legkülönbözőbb óriáscégek telefonjai azonnal elnémulnak. Filmről filmre tudatosan építi tovább saját imázsát, rokonait, barátait, vagy akár azt a tiszteletest is szerepeltetve, aki az oltár előtt kiszolgáltatta számára a házasság szentségét.
Michael Moore az individualista amerikaiak prototípusaként egyébként nem tesz mást, - s ez lenne a Kapitalizmus: Szeretem! lényege - mint él az Amerikai Egyesült Államok közel két és fél évszázada formálódó alkotmánya által biztosított jogaival, mint pl. a szólásszabadság vagy a munkához való jog és hangoztatja azon demokratikus szabadságjogokat, amelyek az idők során megsérültek vagy amelyeket az állampolgárok hanyagságból nem gyakorolnak. Szavai a pesszimizmusában fuldokló magyar nép számára is intő példával szolgálhatnak.
