Jake Bianski olasz munkatársaival halboltot üzemeltet Bostonban. Hosszú évek óta nem képes feledni ex-barátnőjét, Isabellát, aki azonban már házas és három gyermek édesanyja. Jake fejében mégis úgy él, és úgy is beszél róla, mintha még mindig az ő a barátnője lenne. Ám amikor az elmeállapotáért aggódó kollégái összehozzák a csinos Marisával, az addig sem épp tiszta kép még inkább összezavarodik.
Ne kerülgessük a forró kását:
ez a film büntet. Még munkaköri kötelességből sem láttam soha ilyen vacak darabot, vagy ha igen, a feledés jótékony homályába veszett. Nagyon remélem, hogy ezúttal is mihamarabb ez fog történni. Az hagyján, hogy valakiknek valahol filmesdit játszani szottyant kedvük, ezért feláldozták a sok értékes celluloidot és egyéb erőforrást. Ám azt fel nem foghatom, hogy a forgalmazó miért érezte úgy, hogy ezt a filmet (ha nevezhetjük így egyáltalán) be kell mutatni a magyar mozikban. A Szerelem olasz módra ráadásul 2007-es, tehát még csak nem is friss, de nem ettől áraszt olyan penetráns bűzt.
Az alkotás körülbelül öt percig élvezhető,
amíg Jake élete szerelmét készül meglepni évfordulójuk alkalmából, és eközben alapos műgonddal felépített felsőtestét is megcsodálhatjuk. Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből, de sajnos csak az derül ki, hogy kvázi elmebeteg, mert nyolc évvel a szakítás után is azt képzeli, kapcsolata van az időközben mással családot alapított nővel. Ennek persze vígjátéki elemnek és humorforrásnak kellene lennie, de természetesen nem az, ahogy semmi más sem, ami elhangzik, vagy történik a filmben.
Delirium tremens-tünet
A forgatókönyvet leginkább egy delirium tremens-tünetként tudnám diagnosztizálni, és ehhez illeszkedik a párbeszédek színvonala is. A bőség zavarával küzdök, amikor az "ostoba", "kínos", "humortalan", "zavaros", "életszerűtlen" és "teljességgel fogyaszthatatlan" jelzők között válogatok. Nem vagyok egy sótlan alak, de a film 105 perce alatt egyetlen egyszer sem volt lehetőségem elmosolyodni, és ez azért meglehetősen fáj egy romantikus vígjátékként címkézett film esetén.
Mindenki olasz akar lenni?
Mert mit is lehet kezdeni egy olyan művel, amiben az képzelik humorforrásnak, hogy a lengyel és a spanyol egyaránt olasznak adja ki magát, mert szerintük "mindenki olasz akar lenni", vagy hogy a gyerek kedvenc patkánya megdöglik, és az állatorvos sürgősségi kezelés gyanánt a kukába továbbítja. Esetleg említhetnénk még azt a mérsékelten eredeti fordulatot, hogy a nő megsüti és feltálalja a férfi kedvenc halát, valamint hogy az estin pszichológia szakra járó halhentes véres kötényben tart terápiás ülést főnökének. Muhaha.
Mellé
Azért némi harmónia is felfedezhető Jason Todd Ipson író-rendező alkotásában (jegyezzük meg a nevét, hogy a jövőben biztos kézzel nyúlhassunk a filmjei mellé). A forgatókönyv és a rendezés színvonalához ugyanis szervesen illeszkedik a szereplők színészi játéka. Ennyi dilettánst egy rakáson utoljára a Szomszédok című teleregényben láttam. Értem én, hogy ilyen alapanyagból nehéz kihozni valamit, de azért mindennek van alsó határa.
Kinek ajánljuk?
- Senkinek!
Kinek nem?
- Mindenki másnak.
1/10
