Állítólag Michelle Williams és Ryan Gosling - generációjuk nagy reménységei - egy teljes hónapig játszották civilben a házast, még össze is bútoroztak, hogy mire elérkezik az idő, és a kamera előtt kell elimprovizálniuk egy házasság végnapjait, színészileg begyakorolt veszekedéspanelekből dolgozhassanak. Állítólag Dustin Hoffman - egy kettővel korábbi generáció nagy reménysége - három éjszakán át le sem hunyta a szemét, hogy mire elérkezik az idő, és a Maraton életre-halálra nagyjelenete, hitelt érdemlően adhassa a kialvatlan megkínzottat. Állítólag, mikor Sir Laurence Olivier rákérdezett fiatal kollégája kimerültségének okára, és Hoffman beavatta a metódusba, a brit színészkirály atyailag ennyit mondott: próbálja ki a színészi játékot, kedves fiam, úgy sokkal egyszerűbb! Igaz, vagy sem, ki tudja, s könnyen lehet, Williams és Gosling esetében is túlzók a felkészülés körüli mendemondák, a vásznon azonban ott az összeköltözés látszata: két bazi nagy alakítás, két minden technikai kategóriában jeles jelenlét. Annál is jelesebb, mert a színészek nemcsak a megsavanyodott házasokat adják elő, hanem a múló időt, a savanyodás előtti, pályakezdő énjeiket is. Az unhappy end drámája mellé oda van téve szépen a happy kezdet, a bohó közeledés, a reményteljes egymásra találás egy-egy szép - bár a családi minták miatt kicsit már így is beárnyékolt - pillanata is. Az igazság kicsinek álcázott nagy pillanatai egymás sarkára hágnak, miközben ott visszhangoznak az egész produkció mögött a színészkirály híres szavai. Kedves fiúk, lányok...
