Fordulóponthoz ért a Final Cut: Hölgyeim és uraim karrierje. Pálfi György újrahasznosított montázsmozija a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatási segédanyagaként, tankönyvmellékletként jelent meg DVD-n.
A DVD-megjelenés fontos állomás egy film karrierjében: a premier idején az alkotók nem terítik ki lapjaikat, a lemezt viszont nem titokzatos hype-pal, hanem informatív háttéranyagokkal, extrákkal lehet eladni. Ezekben készítők, szakértők avatják be a nézőt a kulisszatitkokba, elemzik a művet, visszatekintenek forgatására, és értékelik utóéletét, eredményeit. A Final Cut: Hölgyeim és uraim esetében mindez különösen izgalmas, hisz a film egy (Von Trier Öt akadályát idézően szigorú szabályokat önmaga elé állító) experimentális munka, és Pálfi nem avatta be a nézőt a kísérlet egzakt mibenlétébe – mostanáig. Az alkotást problémás jogi státusa okán többet vetítették fesztiválokon (pl. Cannes-ban), mint moziban, kultikus underground midnight movie-ként korlátozottan volt elérhető, de mostantól nyilvánosak az eredmények, a kísérlet kiterjeszthető. „Torrentből lettünk, torrentté leszünk” – összegzett Pálfi a könyvbemutatón.
A rendező a felhasznált filmek és zenék jogainak megszerzése helyett – filmjéhez is inkább illő – gerilla módszert választott, szerzői jogi kiskaput kihasználva forgalmazza a Final Cutot. Ez így van rendjén: filmje akadémián (konkrétan az SZFE-n) született, és oda is tér vissza, hisz Pálfit a szovjet montázsiskola, főleg Kulesov kísérletei inspirálták. Az ELTE oktatója, Varga Balázs a filmről írt tankönyvéhez mellékelt DVD-n kimaradt jelenetek és három, minden (!) kreatív alkotót − rendező, író, vágók, hangmérnökök − megszólaltató audiokommentár szerepel. (A kommentár-hangsáv általában hidegen hagyja a laikus filmrajongót, viszont kincs az oktatók, hallgatók, szakmabeliek számára.) A kommentárokból kiderül, hogy Pálfi tudatosan, tudományos ambíciókkal készítette a filmet.
A kiadvány készítői részletesen tudósítanak az alkotófolyamatról, és elemzik az eredményeket, csak az marad kérdés, hogyan viszonyul a film a rendező szerzőiségéhez, mi a szerepe életművében, a magyar és egyetemes filmtörténetben. Talán sosem készült volna el, ha nincs a magyar film válsága, ha pedig nem oktatási anyagként jelenik meg, bajosan kaphatott volna teljes megvilágítást a kísérlet jellege. A mű alapötlete már a filmművészet 100. születésnapján, 1995-ben megfogant, de Pálfi végül nem csak a filmtörténetet, hanem saját oeuvre-jét is szintetizálta.
Filmje avantgárd koncepciójában a Hukklére hajaz. Utómunka során (hozott anyagból) kikísérletezett, egyéni filmnyelve van. A vágás, a szerkesztés agresszív: nem tudhatjuk, mi lesz a következő snitt, és van okunk félni. Noha nyelvezete univerzális, többlettartalma van a magyar néző számára, hisz Pálfi nagy hangsúlyt fektetett a hazai filmtörténet reprezentálására is. A formanyelv tekintetében arra volt kíváncsi, lehet-e mozit készíteni úgy, hogy egy kockát sem forgat hozzá (szerinte a filmkultúra eljutott arra a szintre, amikor már minden szükséges snittet leforgattak), el tud-e mesélni egy hőssel való azonosulásra épülő történetet más filmekből összevágva, és mennyiben tudja rendre új kontextust teremtő montázzsal megváltoztatni egy ismert film emblematikus snittjének jelentését, hatását. Miután kifejlesztette a film nyelvét, vérszemet kapott, emelte a tétet, egyre bonyolítva a vágást és a cselekményt.
Az is érdekelte, milyen sztorit lehetséges elmesélni ezzel a módszerrel, végül metatörténetre (románc) és meta-szcénákra (pl. csók, szex, esküvő bevett ábrázolása) talált. Nem először kereste a történetek történetét, lásd a Jött 1 busz általa rendezett, jó és rossz harcáról szóló epizódját. Ahogy a Nem vagyok a barátod című filmje is elidegenítően doku-realista: Pálfi a filmkép valóságára, valósághoz való viszonyára világít rá. Megmutatja kedvenc szcénáit, amelyek formai bravúrjára a laikus fel sem figyelt, olyannyira beleélte magát a sztoriba. A Taxidermia után ismét történetet csak alibiként használó megalomán, extrém látványpornót készített. Szó szerint explicit tartalmakat parodizál provokatívan: botrányfilmek money shot snittjeit ragadja ki kontextusukból.
Pálfi már posztmodernista experimentális filmkészítő: mozi formájában adta közre kedvenc filmjeinek, snittjeinek listáját. Kísérlete legfontosabb szegmense az volt, hogy szórakoztató lesz-e az eredmény, működik-e az orgiasztikus filmrajongói − ahogy nevezte − „boldogságmontázs”. A film sikere főleg a tehetségén múlott. Alkotása a kulturális evolúció, azon belül a hazai filmkultúra reprezentatív kortárs produktuma, elődeit (remixtől VJ-ig) a direktor is megnevezi. Filmje nemcsak ihletett, inspiráló is: a kísérlet továbbgondolható, internet-hozzáféréssel és egy vágóprogrammal bárki készíthet saját metafilmet, össz-filmet bármely témában.
