Ha egy rendező képes kiszakadni saját jól megszokott világából és elhagyni pályafutása eddigi paneljeit (sablonjait?), az mindig érdekes vállalkozásnak számít. Anthony Minghellát az Álomgyárban a nagyszabású történelmi eposzok mestereként tartották számon, aki általában lenyűgözően komponált képekben, pompás háttérzenével megtámogatva ad elő régimódian vadromantikus történeteket szerelemről, háborúról. Pontosan olyan sztorikat, amiket az Akadémia nosztalgiázni szerető nyugdíjas tagjai könnyáztatta szemekkel néznek végig, hogy aztán pár Oscar-díjjal dobhassák meg klasszicizáló kedvencüket. Ilyen film volt az érdemtelenül egekig magasztalt Az angol beteg, és ennek furcsa mutációja, a Hideghegy is. Engem személy szerint A tehetséges Mr. Ripley-vel győzött meg arról, hogy többet tud az átlagos hollywoodi iparosoknál, és igenis érdemes várni a "nagy Minghella műre". Csak egy igazán érzékeny és pontos rendező képes a gonoszt emberivé varázsolni, és megértetni a nézővel a motivációit.
A Bűnös viszonyok (sajnos az eredeti cím gyönyörű többértelműsége elveszett a szokványos magyar címválasztásban) végre egy jelenben játszódó Minghella-mozi, melyben a rendező kénytelen levetkőzni a grandiozitáshoz való vonzódását, és valóban arra koncentrálni, ami a legfőbb erénye: az egyes emberek sorsainak drámájára. Nincs látványos történelmi háttér gyönyörű kosztümökkel, van azonban néhány piszkosul jó színész, egy erős forgatókönyv és kiváló problémafelvetések. A grandiozitáshoz való hajlam ott tör felszínre, hogy a direktor nem elégszik meg egyetlen probléma kivesézésével, hanem mindjárt több filmre valót zsúfol a történetbe. Van itt megromló kapcsolat egymástól elhidegülő párocskával, fogyatékos a családban, fiatalkori bűnözés, menekültsors... Mások több filmnyi alapanyagot találnának a történetben, de Minghella mindezt egy moziba sűríti, és alkotóerejét dicséri, hogy filmje ettől nem esik darabokra, sőt egy igazán elgondolkodtató dráma kerekedik ki belőle, ami némi átalakítással akár kortárs színpadi darabként is megállná a helyét.
A bevándorlók sorsának ábrázolásakor mély társadalomismeretről tesz tanúbizonyságot, egyedül talán ahhoz kellett volna egy kicsit nagyobb merészség, hogy a délszláv háborús menekült szereplőt tényleg egy délszláv színésznővel játszassa el. Ez legyen azonban a legkisebb gondunk, hiszen helyette megkapjuk a franciák egyik legbájosabb színésznőjét, Juliette Binoche-t, aki minden egyes szempillarezdülésével érzések sokaságát zúdítja a nézőkre. Az ő tökéletes ellenpólusaként szolgál Robin Wright Penn az érzelmeit kifejezni képtelen nő szerepében, Jude Law-nak pedig a kettejük közt őrlődő bizonytalan férfit kell eljátszania. Law már zsinórban a harmadik Minghella-opusz főszereplője, és talán az angol születésű rendező irányítása alatt képes leginkább megmutatni képességei sokszínűségét. A tehetséges Mr. Ripley-ben lehengerlő lendületességével és életörömével bűvölt el minket, a Hideghegy-ben klasszikus hősszerelmesként ragyogott, most pedig őrlődő, gondterhelt angol kisemberként alkot maradandót. Még több Jude Law - Anthony Minghella filmet kérünk szépen!
