Régi barátságot ápolok a citrommal és a kakaóval is, de kettőjük együttes ízhatására valahogy nemigen vágyom. Ahogyan ez a futurisztikus szaftba tunkolt vadnyugat sem az igazi, ami után csettintenénk, hogy, igen, erre vágytunk ebben a hőségtől leápolt nyárvégén.

Alaposan megokolhatta a rendező, Jon Favreau Harrison Fordnak, hogy miért érdemes elvállalnia az egyik főszerepet egy olyan produkcióban, amely a sci-fi mozi kliséit vegyíti a cowboy filmek tradícióival. A Cowboyok és űrlények című legújabb amerikai kaland-fantasy története a semmiből kipattanó nyálkás űrlények harca az aranyért az Újvilágot birtokba vevő tehénpásztorokkal és törvényen kívüliekkel. Az indiánok pedig sajnálhatják, hogy kiirtásuk idején, anno nem jött a segítségükre egy nagy "nemzeti összefogás" amúgy amerikai módra a Földet megszálló lényekkel szemben.

Ez annyira új, hogy akár jó is lehetne, hiszen a film is teremtő művészet, amelynek alkotásaiban különböző világok, témák a legnagyobb természetességgel jelenhetnek meg együtt. De vizsgálódásunk tárgyának esetében, mintha homok került volna a szánkba.

Pedig jól indul a sztori. És nemcsak a felütése ígéretes, miszerint egy amnéziában szenvedő férfi, Jake Lonergan (Daniel Craig) csuklóján egy "holdvevővel" a portól fuldokló sivatagi városkában keresi önmagát. A forgatókönyv jó ütemben porciózza a talányokat és a megfejtéseket. A film első negyede izgalmas vonalon fut, és nem kíméli a westernfilmek termelte legendákat, a jó és a rossz "tehénpásztor" létezését illetően. A film "west-reál" részében csak gazember létezik nagyban vagy pitiánerben. A mindennapi szerencséjüket kereső alakok többnyire a saját reguláik szabta csapáson poroszkálnak, és a seriff képviselte törvényt egy lasszósuhintással szegik meg.

A rendező biztos kézzel nyúl a vadnyugati filmek toposzaihoz; a gazdag ember dölyfének, fia hisztériájának kiszolgáltatott faluban egy főhős vérdíjjal a fején igazságot oszt. A whiskeyt tisztán isszák, a coltot gyorsan sütik el. Ellenben hosszú vészjósló csendekre, türelemmel kitartott premier planokra itt nincsen már lehetőség, mert a néző kép "letöltési ideje" igencsak megnövekedett, és a rendező valójában sem akar többet hozzátenni filmjéhez, inkább megtoldotta egy-két szörnyhossznyi jelenettel.

Innentől lejtmenetbe fordul a történet, és érezhető az a tehetetlenségi erő, amivel a boldog vég felé tart. Már valójában mindent tudunk Jake Lonergan-ről, az apacsok is felülemelkednek a megsemmisítésükre irányuló jenki törekvések felett, amikor beindul az igazi küzdelem. A két világ harcában mutatkozik meg a film fő céljának a gyengesége; sem a vászon, sem a történet nem viseli ezt a kényszer szüleményt, miszerint az apacsok és a cowboyok kézitusája a nyálukat csorgató betolakodókkal az év nagy dobása lenne. „Rozinak” éreztem magam, aki csak les a moziban.

A honvédők maroknyi csapata kevés a meglehetős hosszú csúcspont viadaljelenetéhez, ahol a túlerőben lévő szörnyek legalább kétszer küldik másvilágra az elszánt embereket. Frissítő és a legfontosabb dramaturgiai figura a két szféra között lebegő nő, Ella (Olivia Wilde), aki a végső megoldás is egyben.

Megkockáztatom, ha a rendező operatőrével, Matthew Libatuque-val együtt akár vadnyugati akár fantasztikus filmet készítene, jóvá tudná tenni ezt a fiaskót, mert élvezetes, látványos, néhol egészen meglepő képi világot teremtenek, de egy jól megírt eredeti történet, a szokásos hollywood-i öntetszelgés nélkül, még nagyon hiányzik.

A szereplők felkérése erre az opuszra nagy bátorságra vall a készítők részéről, de a színészek, profikhoz híven, azért megtesznek mindent a siker érdekében. Harrison Ford ellép alakításában a szokásos jóember-áldozat figurától, és egy kevésbé ismert színészi arcát mutatja meg a gazdag, a törvények fölött álló ember szerepében, de a történet egy idő után visszakényszeríti a langyos sablonba. Daniel Craig-et elsősorban árnyalt, sokoldalú alakításaiból ismerhettük meg a világ leghíresebb ügynökének jelmezébe bújása előtt. Jelen esetben nem színészi kvalitásaira volt szükség, sokkal inkább tökéletes fizikumára és szigorú, kék szemére. Jó választás a lány szerepében Olivia Wilde, mert szabályos, finom arcával valóban nem evilági jelenség, de alakításról itt sincs szó.

Végül kérdezhetnénk; "Hogy kerül a csizma az asztalra?" Hát úgy, hogy a földönkívüliek sem akarnak mást, csak azt, amit mi emberek. Megismerni egy idegen kultúrát, hogy aztán ismereteiket felhasználhassák a maguk hasznára, és persze aranyat, nagyon sok aranyat. Egészen emberi, nem?

6/10 pont