A régebben abszurd vígjátékokkal jeleskedő Tímár Péter ismét a zenés vígjáték műfajával próbálkozik.
A furcsamód értelmetlen című filmet eredetileg Kern András vitte volna vászonra, azonban forgatókönyvét alaposan átalakítva a produkciót végül a hazai viszonylatban igencsak sikeresnek számító Csinibaba rendezője jegyzi. A végeredménnyel sajnos van gond bőven, több cikkre való.
Bár az alkotók tagadják a tényt, az alapötletet nyilvánvalóan a nagy sikerrel futó, három szériát megélt Megasztár szolgáltatta, azon belül is a legelső énekes vetélkedőn elindult és második helyezést elért Oláh Ibolya valóban filmre illő története. A nevelőotthonban felnőtt, jó hangú cigánylány sikersztoriját dolgozták össze egy másik szállal. A jobb napokat megélt, hatvan körüli bárzongorista és a tőle énekórákat vevő, frissen érettségizett, énekesnőnek készülő lány közt formálódó furcsa szerelem bemutatásával. Az eredmény: a tempósan induló, majd hamar zötyögőssé váló moziban két, egymástól teljesen eltérő hangulatú filmet látunk párhuzamosan.
A sikersztori túlságosan közismert, alaposan szétírták a pletykalapok, és a tehetségkutató verseny is próbált Ibolyából mítoszt teremteni. Ehhez képest a film készítői még egy lapáttal rádobnak az épphogy hihetőre. Ibolyából még nagyobb legendát akarnak gyártani. Pedig hitelesebb lett volna a végeredmény, ha jobban ragaszkodnak a valósághoz. Nem mutat túl jól, hogy - szemben a valósággal - a tehetségkutató versenyen nem második lesz a jó torkú énekeslány, hanem győztes. Mintha a lányt játszó Oláh Ibolya nem tudna beletörődni igazi vereségébe.
A film hatástalanságához hozzájárulnak a színészek, illetve a színészkedő énekesek is. Kern, bár nagy színész, nyilvánvalóan (és ami rosszabb: látványosan) nem tud zongorázni, és a szó klasszikus értelmében énekelni sem, pedig szerepe szerint mindkettőben az ország egyik legjobbja lenne. Saját dalai épp azért hallgathatók, sőt szerethetők, mert énektudás híján mégis hitelesen el tudja színészkedni őket. A Pügmaliónra hajazó cselekményszál így aztán inkább nevetséges, mint érdekes. Mintha Higgins professzor beszédhibás lenne.
A másik főszereplő, Oláh Ibolya unja az egészet. Természetellenes játéka flegmasággal párosul, amivel megöli az egész filmet. Furcsán mutat az is, hogy az alaposan kitetovált Ibolya már a film elején úgy viselkedik, mint egy sztár. Fejlődéstörténet sehol.
A filmnek jót tett volna, ha ahelyett, hogy pendlizik a közönségfilm és egy édesbús Kern-darab közt, inkább az utóbbit választja. S ha nincs megfelelő költségvetés rá, akkor nem akar mindenáron látványos lenni. Nem egy újabb Csinibaba.
