Játékos helyzetgyakorlatok laza sorát pergeti elénk Hajdú Szabolcs első nagyjátékfilmjében, a Macerás ügyekben, mintha a virgonc etűdöket felmutatva csúfondárosan összekacsintana a vele egykorú fiatal nézővel. Megy ez, gyerekek, meg ez is megy, tudom ezt is, meg tudom azt is, sugallják az itt-ott filmklasszikusok idézeteinek ható jelenetek, hát ettől estetek hasra annak idején?
És tényleg megy, komolyan is, szamárfület mutogatva is, hol hódolattal, hol pimasz iróniával, felvállalva a filmes teatralitást is, de úgy, hogy miközben felmagasztalja a beavatkozást, csúfondárosan ki is nevetteti a hatását. Egyszóval: a kortársai között már színészként és rendezőként (Necropolis) is valakinek számító Hajdú Szabolcs könnyedén játszik első nagy lélegzetű munkájában a filmes kifejezőeszközökkel. Vesz hozzá egy lazán körvonalazott történetet, talán egy szerelemről, talán egy soha meg nem valósuló amatőr színielőadásról, de lehet, hogy mégis inkább a nagypapáról, aki eleven lombú, sudár fa gyanánt néz le unokája kamaszkorának kisvárosi színtereire.
A valóságtól elemelt "mese" az ifjúkorról éppúgy, mint a reális viszonyok karmai közül elemelt figurák az emlékezés lebegő, időben oda-vissza rebben logikája szerint öltenek testet. Mintha egy láthatatlan cirkuszporondra látna rá a néző, ahol a szeme előtt a kikiáltó (értsd: a narrátor) mondataitól irányítva mutatványosok produkálják magukat, játék közben szinte minden és mindenki jelzés- és jelképértelművé egyszerűsödik. Porondra formált mutatvány a fiú féltékenysége a vetélytárssal szemben, a vérrel maszatolt összecsapás, a barát ügyetlenkedő aggodalmai a barátság szétfoszlása miatt, a lány megkísértése és szerelemre ébredése, a színielőadás előkészületeinek morzsalékai, még a testi valójában önmagát "játszó" Jancsó Miklós is az áhítattal (és az áhítat finom paródiájával) körülvett világhírű filmrendező (persze igaz) jelképeként lép Hajdú Szabolcs cirkuszi porondjára.
Hajdú Szabolcs azt mondja, a Macerás ügyek: emléktárgyak kétezerből. Természetesen az ő emléktárgyai, és ezért különösen érdekes a viszony, ami a film tükörképéből láthatóan e "tárgyakhoz" fűzi. Egy mindenütt ott sertepertélő kislány, egy túlméretezett pocakú amatőr színész, egy serte hajú, fiatal iskolagondnok szerető humorral megrajzolt mellékfiguráján kívül a film szereplői valójában kapcsolatok nélküli emberek, mintha sem a világhoz, sem egymáshoz nem lenne igazán közük, önmagukba zártan járják be a rájuk kimért utat, sőt mintha az alkotó leginkább előtérbe emelt hőseit figyelné legfegyelmezettebb távolságtartással.
A fiút, a lányt, a csábítót, a fiú barátját, tehát épp azokat, akikre a figyelmünket irányítja, nézi úgy, mint "a bábuk mozgását". Ha nem lenne annyi játékosság, ki-kirobbanó irónia, azt hihetnénk, a Macerás ügyek egy kapcsolatok nélküli világ filmje.
