Jobb későn, mint soha: Peter Jackson végre visszatért Középföldére. A Gyűrűk Ura-trilógiával ellentétben A hobbit: Váratlan utazás nem tökéletes, pusztán bűnös élvezet, amit nehéz nem szeretni.
A Gyűrűk Ura-mozitrilógiát nem kell bemutatni, legfeljebb azon aspektusa alulreprezentált, hogy mennyire szerzői filmekről van szó a rendező részéről. A Harryhausen-filmekért, a King Kong-inspirálta fantasy-kalandfilmekért, a Monty Pythonért és A Gyűrűk Ura-rajzfilmért rajongó új-zélandi Jackson morbid humorú, frenetikus splatter-vígjátékaival (Bad Taste / Rossz ízlés, Braindead / Hullajó) szerzett reputációt. Jött a Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures) és a Törjön ki a frász! (The Frighteners), melyek megbízható blockbuster-rendezővé tették, miközben komikus fantasyként szerzői filmek voltak. Egyesek szerint a trilógia után, a King Kong környékén kezdte eszét veszíteni (a még szigorúbb filmrajongók korábbra datálják). A King Kong pedig rajongói remake-ként jobb nem is lehetne, a Komfortos mennyország alkalmával viszont bizonyította, hogy tévedni is tud, nem is akármekkorát.
Nála, mint az egyik, ha nem a leginkább prominens fantasy-rendezőnél a lehető legjobb kezekben van Tolkien életműve. A Gyűrűk Ura üzenete az, hogy nem csak a legdisztingváltabbak, hanem a legkisebbek is változtathatnak a világon: Jackson kicsiként kezdte, sehonnaiként tört fel ultraalacsony büdzséjű független agymenéseivel, ma a legsikeresebbek egyike. A trilógia sikerét látva meglepő, de nem mulatságos, hogy ilyen nehéz szülés volt a következő etap, pláne, hogy A hobbit a prequel-trendbe is tökéletesen illeszkedik. Jackson A hobbit: Váratlan utazás nyitányában igyekszik minél több szállal kötni filmjét a már porosodó trilógiához, sulykolni, hogy ugyanarról a franchise-ről van szó. Sokakat visszacsábított az eredeti színészgárdából Elijah Woodtól Christopher Lee-ig, de a főbb szerepeket ismeretlen arcok kapták.
A fiatal Zsákos Bilbó (Martin Freeman) Gandalf jóvoltából betörő poszton csatlakozik egy csapat törpéhez, akik lehetetlen küldetésre indulnak a gonosz sárkány, Smaug elpusztítására és ezzel vezetőjük, a birodalom nélküli király, Tölgypajzsos Throin (Richard Armitage) rehabilitálására. Tolkien gyerekmeséje nem egy Trónok harca: pofonegyszerű és rövid, melyben viszont sok a humor, bravúros jelenet és akció, az író gazdag munkásságát felhasználva ráadásul könnyen továbbgondolható. Jackson ezt meg is tette: a kb. egy óra alatt elolvasható, esti mese bonyolultságú történetet trilógiaként filmesítette meg, melynek már első része 169 perces. A film így gyakorlatilag rengeteg vándorlásból, na meg néhány izgalmas akciójelenetből áll.
Ami a „baktatunk, baktatunk és baktatunk”-szcénákat illeti, Jackson kétféleképp rendezhette meg őket: komolykodva, unalmasan és szándéka ellenére nevetségesen, vagy direkt elidétlenkedve és legalább egy kicsit szórakoztatóan. Bölcsen az utóbbit választotta, a 169 percből így 120 olyan, mintha a szokásosnál is többet szívott Kevin Smith rendezte volna. A sok trollkodás számos nézőt elűzhet, nem is beszélve arról, hogy HFR-ben (24 helyett 48 képkocka másodpercenként) a jelenetek még kínosabban hatnak. Sokan szappanoperainak nevezték a filmet, és ez rendben is van, ha belegondolunk, a szappanopera is ugyanolyan eszképista fikció, mint Tolkien művei. Poénkodhatnék azon, hogy Jackson eme filmjét sokkal inkább jellemzi rossz ízlés, mint debüt-moziját, de a film egyenesen megidézi a Rossz ízlést groteszk humorában (lásd a félnyomorék kobold írnokot és a dagadt főnököt). A Váratlan utazásnak ott a helye minden idők legszórakoztatóbb bűnrossz filmjei közt a Caligula, a Mandingo, a Dűne és a Showgirls mellett.
Ami viszont a látványvilágot és az akciójeleneteket illeti, Jackson és stábja kitett magáért, a HFR pengeéles és gyönyörű. Nem kell hinni a rémhíreknek, nincs kétségem afelől, hogy ez a jövő. Nem szédültem, nem hánytam, a szemem se fájt, legfeljebb heveny elragadtatási rohamokra tudok panaszkodni, melyeket a freskó-szerűen kidolgozott csatajelenetek okoztak. Kétségkívül nem könnyű végigülni ezt a bődületes megalomán filmszörnyeteget, de ehhez illik Bilbó története: hiába kínoz a honvágy, be kell vállalnunk a kalandot, pihenni ráérünk majd a koporsóban. Biztos vagyok benne, hogy az eredetileg a rendezői posztra választott Del Toro keze alatt sokkal jobb film készült volna, de Jackson teljesíti, amire szerződött: a lehető legéletszerűbben realizál fantazmagóriát, teremt, ahogy azt szerzőként mindig is tette, ennél többet nem várhatunk egy fantasytól. A Váratlan utazás rengeteg látnivalót kínál, biztosan újra fogom nézni a jövő télen érkező A hobbit: Smaug pusztasága előtt, de csakis 3D-ben és HFR-ben.
