Tarantino szerint ez a film 2010 harmadik legjobb filmje, de én meg merném kockáztatni, hogy az első – legalábbis ami a történetet illeti. David Michôd olyan forgatókönyvet vitt a vászonra, amelynek eredményeként a néző egy percig sem tud nyugton ülni. A film minden egyes perce maximális feszültséggel bír, és a végkimenetel állandóan átíródik. Ezt nevezem meglepetések filmjének!
„It’s a crazy fuckin’ world!” – hangzik a film utolsó mondata. Magát a filmet is jól összefoglalják ezek a szavak, a történet főszereplői mind abnormálisoknak tekinthetőek egy bizonyos fokig, a csavarok a cselekmény szövevényében pedig szintén ezt az utolsó mondatot igazolják. A történet egy bűnözőcsalád darabokra hullását mutatja be. A főszereplő Joshua anyja halála után csöppen a rossz nagybácsik közé, a nagymama maga mellé veszi a fiút. A családon belül furcsa embereket és még furcsább viszonyokat figyelhetünk meg. A négy nagybácsi (Andrew, Baz, Craig, Darren) különös kapcsolatban van a nagymamával: mintha kisgyerekek lennének, úgy viselkednek. A nagymama állandóan becézgeti őket, puszit kér tőlük, szinte gügyög nekik. A puszi pedig mindig szájra megy, ami enyhén erotikus töltetet is kap időnként (például Craiggel). Josh beavatása is egy intim gesztussal történik: a nagymama megöleli a fiút, aki enyhén vonakodik. Önmagában ez természetesnek is tekinthető, de kiderül, hogy a találkozásuk előtt Josh és az anyja egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot mostanáig a nagymamával.
Michôd hét évig dolgozott a forgatókönyvön, ami meg is látszik, ugyanis a legapróbb részletekig ki van találva a film, és ettől olyan feszes az egész. Vegyük először a szereplőket. Josh (James Frecheville) a legtöbb helyzetben érzelemmentesen viselkedik, mondhatni már-már passzív, ezzel a ellenétben a nagymama (Jacki Weaver) nyájas és mondhatni a legaktívabb szereplő, ő tartja össze a családot, mint egy anyaoroszlán. A bünőzőcsalád a matriarchális társadalmi rendszer mintájára szerveződik: a nagymama a főnök, a legfőbb döntéseket is ő hozza. Ugyanakkor ott van Andrew, a legidősebb fiú, látszólag ő a mozgatórugója a történéseknek, őt védi az egész család. De Andrew nem érdemli meg azt a tiszteletet és védelmet, amivel a család körülveszi, hiszen ő a leggyengébb láncszem: nem tud tisztán gondolkozni és valamiféle idegrendszeri betegsége is van. A cím is ezekből a viszonyokból vezethető le, merthogy az állatvilág törvényei uralkodnak a családon belül – és azon kívül is.
A hollywoodi mainstreamhez képest ez a film friss levegő, itt nem működnek a megszokott klisék, de még az akciófilmek húzd meg-ereszd meg játéka is felülíródik. Adott pillanatokban szinte egyáltalán nem tudni, hogy ki kivel tart, és ki marad még életben. És annak a lehetősége is felmerül a nézőben, hogy éppen a főszereplő fog elpusztulni, ugyanis a rendező ennek is teret biztosít az ördögi nagymama közreműködésével, aki csak a saját "kölykeit" védi, az unoka másodrangú. Jacki Weavert Oscarra is jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában a nagymamaszerepért.
James Frecheville is nagyot alakít a filmben, pont az a jó benne, ami miatt sokan kritizálják a filmet: hogy próbál unott, kifejezéstelen, merev arcot vágni minden helyzetben, hogy nem implikálódik, nem nyílik meg, nem árul el magáról szinte semmit – s ettől válik izgalmassá, mint szereplő. Már a film kezdőjelenetében kíváncsivá tesz: ül a halott anyja mellett a kanapén, és közben tévézik, amíg kijönnek a mentősök. A történet meg bizonyos értelemben az ő identitáskeresésének a története: ott áll tizenhét évesen, egymagában, a legmélyebb vízbe dobava. Az erős (nagy)anyafigurával szemben megjelenik egy kvázi apafigura. Ez pedig Leckie nyomozó lesz (Guy Pearce), aki Josh-t próbálja terelgetni. Érdekes, hogy Pearce-et már láthattuk a Josh-éhoz hasonló szerepben: a Mementóban ő volt az üldözött. Leckie nem tudja megtéríteni a fiút, de megvédi, és fokozatosan rábírja az önálló döntésre. Aztán hogy ez a döntés tetszene-e a nyomozónak vagy sem, az a film végén sem derül ki.
A 2010-es Sundance Filmfesztiválon a külföldi játékfilmek kategóriában az Animal Kingdom elvitte a fődíjat. A miskolci Cinefesten a magyarországi premiert teltház fogadta. Michôd-nak ez az első nagyjátékfilmje, ekkora siker után igazi kihívás lesz a második – de annál izgatottabban várjuk.
