Kiüresedés felé rohanó világunkban létezik egy mesébe illő hely, ahol az emberek még mindig udvariasan köszönnek, számon tartják a másik hogylétét, segítik és támogatják egymást. A szeretet eme varázsos kis szigete nem más, mint egy prágai élelmiszerbolt hátsó részén meghúzódó üvegvisszaváltó - Jan Sverák filmjében legalábbis ez a helyzet. Az üres üvegek mellett (ej, de csuda ritka) emberi értékeket is közvetítő kereskedelmi alegység egyik oldalán a rendező papája, a forgatókönyvet és a főszerepet egyaránt vállaló Zdenek Sverák, a másikon a megváltásra váró világ helyezkedik el. Hősünk 65 évesen képezte át magát irodalomtanárból raktárosba oltott boldogságfelelőssé, ami - jegyezzük meg gyorsan - jól is áll neki. Az már valamivel kevésbé, hogy az üvegcsere során megismert lányokat és asszonyokat rendre beépíti erotikus álmaiba - utalás szintjén virgoncabb korában máshova is. Háklis oldalbordáját és a banánt egyaránt unó, részmunkaidőben szerelmi kötéseket csomózgató Josef története azért (szerencsére) többet kínál "az öregember nem vénember" szólásmondás celluloidra ültetésénél. Az Általános iskola és a Kolja alkotóinak legfrissebb munkája is a családfő önvallomásának ad teret, amúgy csehesen regélve el az öregedésbe belenyugodni képtelen, minden lében kanál férfi kalandjait. A nem a nyugdíjkorhatár körül szóródó nézők számára ugyanakkor néhol nehézséget okozhat az igencsak kor- és nemspecifikus problémák átélése, de a film erősségét adó kedveskedő humor az ő helyzetükön is sokat javíthat.
