Csocsó

Éljen április vagy május elsején

Minél távolabbról nézzük, annál furcsább, mi a fenét csináltunk május elsején, több mint harminc éven át? Felvonultunk? Csasztuskáztunk? Hánytuk a bukfenceket?

Az ötvenes évekről már számtalan magyar filmet láthattunk. Tizenkét évvel a rendszerváltás után Koltai mégis ezt az időszakot, még pedig az évtized elejét választja új filmje, a Csocsó témájául. Ráadásul a Rákosi korszak sematikus alkotásaihoz hasonlóan három főhőse egy párttitkár, egy ÁVH alezredes és egy szabotőr. Filmje persze nem politikai oktató célzattal készült, ahogy elődei, hanem azok ellentettjeként, szórakoztatófilmként, Koltai nevével fémjelzett vígjátékként. Csak ezúttal nem a hasunkat fogva kacagtató, hanem a sírva nevetős fajtából. Sokak által megélt téma és jól bevált műfaj, mégis hordoz meglepetéseket rajongóknak és nem rajongóknak egyaránt.

Koltai színész-rendezőként és részben forgatókönyvíróként harmadszor gyürkőzik neki, hogy nézőcsúcsokat döntögetve bebizonyítsa lehet még közönségsiker magyar film. Ezúttal még azt is megengedi magának, hogy kicsit visszafogjon komolytalanságából, visszavegyen az általa alakított főhős harsány, biztosra menő lendületéből. Ő Csocsó, azaz Csobácsi, ismét a minden bajból kilábaló kisember, aki az individuumot semmibe vevő szervezett esztelenség világában is képes a szeretetre, és ezáltal időnként meg tud akadályozni másokat abban, hogy folyton a kor sugallta elmebaj kényszerpályáján pörögjenek. Figuráját szándékosan egyszerűbbre, szelídebbre, kevésbé akaratosra formálja, mint eddig. Nem véletlenül, mert a vele, mint pozitív hőssel szemben álló negatív pólus, az ÁVH-s alezredest alakító Gáspár Sándor olyan erővel tombolja végig a filmet, hogy azt nehéz lenne másként ellenpontozni. A hajdani ávós tiszt alakját Gáspár rendkívül hitelesen és sokrétűen tárja elénk, elkerülve azt a csapdát, hogy ez a napjainkban enyhén szólva nem túl népszerű pozíció csupán gyűlöletet váltson ki. Agresszivitása mögött ott van a tébolyodott, magatehetetlen szörnyeteg, a saját árulásaiba beleroppant, szalmaszál után kapkodó kisember, s egy túlburjánzóan patetikus ideológiai megszállott groteszk igyekezete. A színészóriás zuhanórepülése közben talán magával is rántaná e szórakoztatófilmet más, pokolibb régiókba, ha Koltaiék forgatókönyve nem gondoskodna egy mindent elsöprő nagy szélről, léggömbökről s sok nevetésről.