Nem szabad elvitatni tőle, amit tényleg lenyűgözően old meg, de összességében ennyire ostoba „Támad a Mars”-mozit még nem nagyon láthattunk.
Kedvencek temetője
A film képi eszköztára tekintetében bizonyos szempontból a District 9 és a Bombák földjén mellé, tartalmilag viszont mélyen a Világok harca alá pozicionálja magát: dokumentarista jellegű kamerakezelést választ, hogy ne maradjon le trendtől és hogy legalább látszólag megkülönböztesse magát a tengernyi A függetlenség napja-klóntól, ám nagyon eltéveszti a házszámot. A kamera hintázik, rángat és kivagyian használja a hirtelen zoomot, aminek egyébként tényleg van most egyfajta divatja még a reklámfilmekben is, csak épp ez még messze nem jelent vörös szőnyeget a siker felé. A heves kézikamerázás használata szerintem leginkább ízlés kérdése, jelen esetben a csata zaklatottságát tudná visszaadni, illetve vissza is adja, de ettől még nem mindenki szereti. Sőt egy ponton még az is eszembe jutott, lehet, hogy itt épp zseniálisan kidolgozott képeket rögzít a kamera, csak épp az operatőr nem engedi, hogy lássuk is azokat. Az átélhetőség meg eleve vesztes helyzetből indul, hiszen az embereink ellenségei nem irakiak, hanem marslakók, helló. És ezt tényleg csak a District 9-nak sikerült harmóniába hoznia, de annak rendezője eleve egy szarkasztikus álláspontból indult ki, amelyről itt nyilvánvalóan szó sincs. Ez itt egy Amerika háborúban áll-mozi, nem több, inkább kevesebb.
Az ugyanis akár már a bravúr kategóriába is sorolható, hogy a film képes majd’ két órát kibekkelni lényegi tartalom nélkül. Kétségtelen, nem árul zsákbamacskát, hiszen a címében is csatát ígér, és sokkal többet nem is ad. Még a kezdő képsoroknál ezt bátornak tituláltam magamban, azonnal belehelyezkedünk az invázió közepébe, Los Angeles már félig romokban. Ám ez csak figyelemfelkeltő felhívásnak bizonyul, hiszen hamarosan jön a "24 órával korábban" felirat és máris nézhetjük végig a karaktereink előéletét, ami kezdődik az elmaradhatatlan, nyugdíj előtt álló főhőssel, egy szűzen nem halhatok meg közlegénnyel és múltbéli terhek garmadával. Itt a port.hu-n jegyzi meg egy kommentelő nagyon helyesen, hogy legalább nem mond benne elnöki beszédet Morgan Freeman.
És akiknek mindezt köszönhetjük
[img id=280021 instance=1 align=left img]Azt is döbbenetes különben felfedezni, hogy egy-egy film, illetve szerep milyen minőségi hullámvasútra képes felültetni egy színészt. Szinte hihetetlen, hogy ez az Aaron Eckhart ugyanazt a DNS-t hordozza, mint aki A sötét lovagban Kétarccá lett. Mellette a rangidős katonát játszó Ramon Rodriguez pedig nem más, mint mintaközönség: konkrétan tátott szájjal nézi végig a filmet. Michelle Rodriguez hozza ugyanazt a tökös cigánylányt, akit a Machete-ben, mit sem törődve azzal, hogy itt komolyan kell gondolni azt, ami ott ironikus volt.
A fentebb leírtaknak egyáltalán nem mond ellent, hogy A Föld inváziója – Csata: Los Angeles az idei év eddigi legjobb nyitónapi bevételét produkálta Amerikában. Ki a fene ne akarna látni egy filmet, amelynek a plakátján Los Angeles romokban hever? Ugyanis az eddig horrorban utazó rendező, Jonathan Liebesman, ezek után furcsa, hogy ezt írom, de itt-ott olyan látványt tett le a vászonra, hogy lepetéznek tőle az elevenszülő űrlények is. A forgatókönyvíróját, a vágóját és a színészeit valószínűleg két éves eltiltással kellene sújtani, de ő maga az enyhítő körülmények miatt megúszhatja egy írásbeli megrovással. Mert a filmje bár tényleg vacak, a CGI-t úgy használta benne, ahogy azt kell, ahogy az mellbe vágja a sokat látott nézőt 2011-ben. A beleölt pénz és munka mennyisége vitathatatlan, tényleg kár, hogy a Blair Witch Projecten szocializálódott operatőre miatt ebből alig látszik valami.
Ne legyen visszataps
A történet lezáratlansága és a motivációk kidolgozatlansága azt engedik sejtetni, hogy itt egy nagyobb lélegzetvételű franchise van készülőben, vagyis ne lepődjünk meg, ha a következő években olyan címekkel találkozunk majd a mozik műsorán, mint a Csata: New York, Csata: Montpellier, Csata: Abádszalók. Számomra ennek árnyékában nyer csak igazán értelmet a filmbéli szakasz jelmondata – én kérek elnézést –, miszerint "Vissza? Soha!".
Kinek ajánljuk?
- Az űrlény-támadásokért megrögzötten rajongóknak.
- A csillagos-sávos lobogó előtt őszintén tisztelgőknek.
- A tartalom hiányával mit sem törődőknek.
Kinek nem?
- Aki látott már életében akár egy inváziós sci-fit és elég is volt neki.
- Aki szerint a világon semmi értelme egy újabb, még jobban lebutított Világok harcának.
- Akit hidegen hagy a CGI.
6/10
