Csütörtöki kínálat

Szeptember utolsó napján is remek programokat válogattunk össze nektek. Íme a kínálat!

Hajdu-Kis Diána: Az üres asztal - Veszteségek és feldolgozásuk a szervezetben

Írók Boltja, szeptember 30., 17h

Hajdu-Kis Diána: Az üres asztal - Veszteségek és feldolgozásuk a szervezetben című könyvének bemutatója az Írók Boltjában. A szerzővel Endrei-Kiss Judit, Telenor HR-vezérigazgató helyettese beszélget.

Múzeum+ URALKODÓK

Szépművészeti Múzeum, szeptember 30., 18h

Az idei év első élő Múzeum+ programja a Szépművészeti Múzeumban az URALKODÓK címet viseli. Nem véletlenül, hiszen az egész este hangulata, az előadások és a tárlatvezetések mind ezt a témát járják körül. A múzeum állandó kiállításaiban tartott izgalmas tárlatvezetések bemutatják a reprezentatív portrékon ábrázolt uralkodók, világi és egyházi vezetők életét és művészetpártoló tevékenységét.

Fővárosi Rapcirkusz

Budapest Park, szeptember 30., 18h

Visszatér a Budapest Parkba a Fővárosi Rapcirkusz! A közel két órás műsorban az MC-k legjobb dalait 18 fős bigband kíséri, amivel igazi zenei csemegévé válik minden underground és popsláger szókimondó szöveg. A dalok közt a rap/hiphop műfajból kihagyhatatlan scratch és break show is helyt kap. Warm up: DJ Mango. Fellép: Punnany Massif // Animal Cannibals // Ganxsta Zolee és a Kartel // Saiid // Siska Finuccsi // Busa Pista // Mc Kemon // Beton.Hofi // Hősök // Sör és Fű.

LEM100

Lengyel Intézet, szeptember 30., 18h

A Lengyel Intézet 2021. szeptember 30-án emlékezik meg a XX. század egyik legkimagaslóbb sci-fi szerzőjéről, a 100 éve született Stanisław Lem lengyel íróról. Könyvbemutató, filmvetítés és kiállításmegnyitó egy helyen, egy napon.

Diplomácia

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, szeptember 30., 18h, 21h

Párizs, 1944. augusztus 25. A „fény városa” felett még horogkeresztes zászló. Németország ugyanakkor már minden fronton vesztésre áll. Harmincezer fős francia felszabadító hadosztály közeledik. Von Choltitz tábornok csapdába kerül. Mindössze kétezer katonája van, ám ha elveszíti Párizst, a háborút is elveszíti. Hitler parancsba adja neki: aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Kétmillió civil élete a tét.

A szerelmesek házai

Radnóti Színház, szeptember 30., 19h

Klasszikus szerelmi történetként, igazi romantikus vígjátékként indul Bernard Shaw színdarabja: a fiatal, jó családból származó orvostanhallgató, Harry beleszeret egy helyes, gazdag lányba, Blanche-ba, és úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Ezen a ponton nyugodtan hátra is dölhetnénk, és önfeledten nézhetnénk a fiatalok szerelmének bájos kibontakozását, ám a férjjelölt és apósa között nagyon hamar komoly nézetkülönbség támad.

Wonderland

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, szeptember 30., 19h

Az előadásban megjelenő szikrázó színek és formák mögött ugyanakkor kétségek bújnak meg. Kérdéses, hogy mennyire valódi a csillogás, hogyan uralkodik el a romlás és a káosz, tudunk-e egymásért tenni, ki tudjuk-e kerülni az általunk előidézett katasztrófákat? Az viszont bizonyos, hogy mindez esszenciális része annak a hátborzongatóan csodálatos világnak, amiben épp létezünk.

Budapest, Te!

Belvárosi Színház, szeptember 30., 19h

Nézze csak meg Budapestet éjjel, aluljáróérzés, újlipótvárosi szűkös utcák, budai zegzugok, galambok, tele van az nótával-zenével, sétahajó lágyan ring a Dunán, egy régi nótát hoz Budáról át a szél, ez a mi városunk. Kicsit szmogos, kicsit piszkos, de nincs még egy ilyen szép város. És benne a budapesti ember, akiről azt mondják, vannak köztük budaiak, és vannak, akik budaiak szeretnének lenni. Vagy fordítva...

Zádor Trio

IF Cafe, szeptember 30., 19.30h

A közönség szavazás egyik befutója lehetne a Zádor trio. A live-ok nézettségéből erre következtetek. Ne hagyjátok ki, élőben sokkal jobb! Közreműködik: Zádor Oszkár (zongora), Kováts Zoltán (nagybőgő), Lotz András (dobok).

Szalonklára

Gólem Színház, szeptember 30., 19.30h

Adott egy történelmi idő: 20. század. Adott egy nehézség: zsidó származás. Adott egy apa: szabómester. Adott egy név: Rotschild. Ez az igaz történetek által inspirált fiktív dráma egy alternatív olvasatot mutat a divatnagyasszony életéről. 

Mūza Rubackytė és a Concerto Budapest

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 30., 19.30h

21. századi zongoraverseny koráltémával, valamint mambó és csacsacsa szimfonikus köntösben: ebben a programban két igazi különlegesség fogja majd közre az egyik legnagyszerűbb Bach-concertót, a d-moll kettősversenyt, amelynek középpontjában ezúttal nem hegedűket, hanem vibrafonokat találhatunk. Rácz Zoltán és a Concerto Budapest korokon és stílusokon átívelő koncertjén Krzysztof Penderecki kései nagy művében a szólista a kiváló litván zongoraművésznő, Mūza Rubackytė lesz.

Kelemen Barnabás és az Arcangelo

Zeneakadémia, szeptember 30., 19.30h

Az Arcangelo régizenei együttest Jonathan Cohen alapította 2010-ben azzal a céllal, hogy kamarazenei megközelítéssel szólaltassák meg a Monteverditől Beethovenig tartó korszak remekműveit. Elsőként névadójuk, a Rómában működött Arcangelo Corelli egyik concertója csendül fel, majd ezt követően Salzburgba kalauzolnak minket. Az est második felében Nyugat-Európába térnek át: a német Telemann spanyol tematikájú szvitje után a francia Leclair olaszos hangvételű hegedűversenye szólal meg Kelemen Barnabás előadásában.

Anyád kínja - avagy az anyaság, és ami mögötte van

Orfeum, szeptember 30., 20h

Szórakoztató jelenetek 4 nőről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. Tabumentes, formabontó, zenés vacsoraszínházi előadás 2 részben.

BJC Big Band Combo Series Plays the Dave Pell Octet

Budapest Jazz Club, szeptember 30., 20h

A Budapest Jazz Club házi nagyzenekara Magyarország legkiválóbb zenészeiből alakult, vezetője Csizmadia Dávid trombitás. Soron következő koncertjükön kisebb, nyolc fős felállásban David Pell amerikai jazz szaxofonos oktett műsorából játszanak.

Trio Sordini

BMC - Opus Jazz Club, szeptember 30., 20h

Két évvel ezelőtt három, színházi berkekben is otthonosan mozgó muzsikus arra gondolt, hogy a Mohácsi János rendezte színdarabokban általuk megszólaltatott hangokat, ritmusokat, dallamokat önálló életre hívják. Úgy gondolták, hogy a különböző eredetű hangfüzérek egy-egy színházi előadás rendszeréből kiszakítva egymással is kapcsolatba kerülhetnek, és további szövevényes történeteket mesélhetnek mind a muzsikusok,  de még inkább a hallgatóság számára.

FeHoVa PLUSZ

Hungexpo B pavilon, Hungexpo Budapesti Vásárközpont, szeptember 30.-október 3.

Az „Egy a Természettel” (One With Nature) Vadászati és Természeti Világkiállítás központi kiállítása és a széles programkínálata mellett kiemelt esemény lesz a FeHoVa PLUSZ. A B és E pavilonokban megrendezésre kerülő 4 napos kiállítás és vásár, a minden év februárjában megvalósuló FeHoVa-hoz hasonlóan, lehetőséget teremt a kiállítók és a látogatók találkozására, baráti beszélgetésekre, vásárlásra.

XIII. Ötvösművészeti Biennále

Klebelsberg Kultúrkúria, szeptember 30.-október 25.

A kortárs magyar ötvösművészet legnagyobb országos tárlata, melyen közel ötven alkotó műve látható ékszertől a plasztikákig, érmektől a használati tárgyakig. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Ötvösművészeti Szakosztályával közösen szervezett biennále nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Kultúrkúriában, témája a "metamorfózis".