A kínai származású Wong Kar-Wai tud valamit. Nem a zavartalanul egyértelmű dramaturgia, vagy hibátlanul megkomponált képek jellemzik művészetét, miközben mégis, és ez csak látszólag tűnik ellentmondásnak. Az ízlés, a finomság tükröződik filmjeiben, a hihetetlen elegancia, amivel a témához nyúl, amivel egyedivé teszi filmjeit. Szinte mindig ugyanarról beszél, az idő és szerelem fájdítóan szép mulandóságáról. Ezt teszi a My Blueberry Nights-ban is.
Történet
Elizabeth/Lizzie/Beth (mind egy-egy alteregója főhősünknek) egy megcsalt és elhagyott szerelmes, aki éjszakánként áfonyás pite majszolgatásába próbálja fojtani bánatát. Olvadós vanília fagylaltba, krémes, ragadós töltelékbe. Vágya, hogy halálba egye magát, felfalva ezzel bánatát, mindeközben pedig beszélgethessen egy kedves sráccal, az elhagyott kulcsokat mániákusan megőrző Jeremyvel. Egy nap úgy dönt, maga mögött hagyja eddigi életét és elindul, hogy megtalálja azt, ami elveszett. Egyedül Jeremy marad meg biztos pontnak, mindenhonnan, ahol jár, képeslapot ír a srácnak. Jeremy pedig egyre jobban várja sorait. Ám Kar-Wai nem elégszik meg ennyivel, epizódos szerkesztésével újabb csavarokat ad a dramaturgiának. Road-movie-ra felfűzött történetekben mesél tovább, utazása során Elizabeth olyan dolgokkal, történésekkel találja szemben magát, amiből végül érzelmileg ő is profitál. Naivsággal, gyengeséggel, bizalmatlansággal, haraggal, megcsalással, fájó szívekkel, kisiklott életekkel és megannyi továbblépéssel.
Alaphangulat
Kar-Wai melankolikus lassúsággal és szépséggel beszél minderről. Mert képes meglátni a szépséget mindenhol, amiben nem kis része van vizuális látványvilágának. Színek, formák, felületek és arcok. Ebben rejlik a rendező egyedisége. Keletről érkezett gondolkodásmódját úgy tudta beleilleszteni a klisébe hajló dramaturgiába, hogy megszépíti vele azt is. Érzékien közelít mindenhez, tárgyhoz, emberhez, valami varázslattal születik keze alatt újjá, amit lefényképezett. Abban maradt erős, amiben az ázsiai filmek varázsa rejlik, Natalie Portman a pókerasztal fölött képes úgy nézni, mintha Su Li-zhen-t látnánk, ahogy mahjongozik barátnővel, Rachel Weisz Sue Lynne nevű karaktere pedig már nevével is beszédes. Színésznői, karakterei minden romlottságukkal együtt elbűvölők és emberiek. Ebben rejlik Kar-Wai zsenialitása, mindenben meglátja az emberit. És be is tudja mutatni azt.
Keveredések
Sztárokat felvonultató filmje nem zavaróan amerikai, mert Kar-Wai ki tudta kerülni azt a csapdát, amibe Ang Le Ellenséges vágyak című filmje belesétált. Hamisítatlanul érződik rajta a távol-keleti íz, miközben a legalapvetőbb amerikai filmes eszköztárat is felvonultatja. Titka talán abban rejlik, hogy olyan szimbólumrendszert használ, amiben megfér egymás mellett a kettő. Szálló cigarettafüst, gyönyörű nők, gyenge férfiak, elrobogó vonatok (ami itt magasvasút) és az étel kultikus szerepe. A végeredmény egy gyönyörű melodráma boldog végkifejlettel. És higgyék el, ez sem ellentmondás.
Kinek ajánljuk:
- a lassú filmek kedvelőinek
- az áfonyás pite rajongóinak
- a vizuális élményre vágyóknak
Kinek nem:
- a wuxiákon edződötteknek
- azoknak, akik nem szeretik Norah Jones zenéjét
- Wong Kar-Wai fanatikusoknak, mert ők csalódni fognak
