Johnny Depp méregdrága nézőcsalogató mutatványát ellepi a por! Senki sem kíváncsi A Karib-tenger kalózai vadnyugati klónjára, és ezzel meg is van a nyári blockbuster-szezon első méretes bukása. Teljes joggal, ugyanis a film rossz.
Pedig Verbinski Rangója után – amit imádtam –, ha nem is tűkön ülve, de mindenképpen kíváncsian vártam, hogy a műfajzsonglőr direktor mivel rukkol elő ismételten western-környezetben. Főszereplője és a film körül bábáskodó producermogul, Jerry Bruckheimer unásig ismert stichje azonban egy fárasztó, nyögvenyelős és a maga 149 percével elviselhetetlenül hosszú (újabb, ráadásul rögtön dupla) eredettörténetet fialt, mely nem nagy meglepetésre csak hányaveti apropóként tekint az alapjául vett kultikus tévésorozatra. Így került a hangsúly a délceg John Reidről az eredeti műsor sidekickjére, Tontóra, aki egy vándorcirkusz élő kiállítási tárgyaként egy (de most komolyan, miért!?) mesélős flashback-keretbe ágyazva regéli el a Magányos Lovassal átélt első kalandját. Érthető, hogy a készítők Depp Sparrow kapitányának indián leszármazottjával akartak félreérthetetlen kapcsot teremteni a csillió dollárt bekasszírozó kalóz-franchise és a kortárs közönség számára semmiféle előképpel nem bíró western között, a különféle maskarákban bohóckodó színész és karakterei viszont egyszerűen unalmassá váltak. Festett arc, bugyuta grimaszok, részeges mozgáskultúra, "furcsa" akcentussal előadott one-linerek tömkelege – mára ezek alkotják Depp blockbuster-personájának sarokköveit. (Lásd még: az epizódról epizódra hanyatló A Karib-tenger kalózai-sorozat, Alice Csodaországban, Éjsötét árnyék.)
Az Armie Hammer által megformált zöldfülű igazságosztó így mindvégig csak passzívan asszisztálhat indiánpartnere hóbortjaihoz, és ugyan A magányos lovas felütése még tartogat szórakoztató sziporkákat a Megbilincselteket és az Éjszakai rohanást idéző szituációval, a kellő mocsokkal (a'la Rango) felelevenített Vadnyugattal, a rangerek szomorú végével és William Fichtner kannibalisztikus banditájával, Verbinskiék nem találnak egyensúlyt a western tradíciója előtti tisztelgés és egy bombasztikusnak szánt nyári blockbuster között. A legnagyobb múltra visszatekintő zsáner és egyes legendás filmek legfontosabb motívumai természetesen visszaköszönnek: a konfliktust a Vasutat építő ördögi nagytőkés szítja, látjuk a John Fordnak köszönhetően ikonikussá vált Monument Valley-t, megidéződik a Volt egyszer egy Vadnyugat, Liberty Valance, a Vad banda, A Jó, a Rossz, és a Csúf, a Kis nagy ember, a Pár dollárral többért, találkozhatunk jószívű kurvával, kínai vendégmunkásokkal és a földjüket védő, kizsákmányolt, vagy – miként azt egy igen hatásos jelenetben látjuk – halomra mészárolt indiánokkal is.
Ám minden ilyen momentumra jut egy fa tetején ácsorgó, skorpióevő ló (aki egyébként több, de inkább kevesebb találattal sajnos a humor egyik legfőbb forrásának számít), egy csapat vérengző CG-nyúl (igen, jól olvastátok), egy homályosan spirituális Depp-magánszám, vagy egy-egy, A Karib-tenger kalózai-szériában látott, túlhajtott akciójelenet. (Sparrow kapitány entréját, a süllyedő hajóról utolsó pillanatban való lelépését egy az egyben megismétlik egy létrával.) Mindez azonban sokkal jobban működött a Rangóban, ami ügyesebben, és – az animációs közegnek hála – hatásosabban, absztraktabban tudta kifigurázni a hagyományokat. Abban elfértek volna az agyaras nyulak is, és abból még Rossini Tell Vilmosának fináléja sem lógott volna ki, ami ugyan egyértelmű főhajtás a tévésorozat előtt, ebben a közegben szemforgatást és fejcsóválást vált ki, midőn szanaszétagyonkomputerizált vonathajszára indulunk. A magányos lovas aggasztó vészjelzés Hollywood megalomán, egyre nagyobb büdzséjű és játékidejű egyen-blockbusterei tömkelegében, a hatalmas kritikai és főleg az anyagi bukás, a majd' 150 millió dollárra prognosztizált veszteség, Johnny Depp eddig profitra váltható vonzerejének halványulása érzékenyen érintheti Disney-éket. Még ha várhatóan nem is fogják levonni a kellő tanulságokat.
A 4DX margójára: az új technológiát demonstráló sajtótájékoztató után foglaltam írásba azon kételyeimet, amik az egészestés mozik ilyetén befogadására vonatkoztak. A sajtóesemény 10-10 perces ízelítő-vetítése óta a Halálos iramban 6-ot és most A magányos lovast láttam 4DX-ben (ugye mindkettő bő két órára rúg), és már biztosan állíthatom, hogy bizony szimpla, egyszerhasználatos vidámparki attrakcióról van szó, ami a befogadás kárára folyamatosan ki-kiránt a filmélményből. Eddig maximum csak az agyunkat zsibbaszthatták a filmek, most már a tomporunk is veszélyben van. Az általam egyébként sima 2D-ben pozitívra értékelt Halálos iramban 6 után úgy másztam le a székről, mint aki hárommenetes ketrecharc-bunyón vett részt A Sziklával, A magányos lovas lovaglójeleneteinél (és western lévén ebből bőven van), az előre-hátra rángatózó székekben pattogva pedig már nem tudtam visszatartani hangos megrökönyödésem.
