Ennek a filmnek az a titka, hogy nyílt szívvel, előítéletektől és a mindannyiunkban mélyen ott rejtező sznobtól megszabadulva kell rá beülni, és nagyon fontos, nem szabad mást várni tőle, mint ami valójában. Ez kérem egy kedves, ártatlan meskete. Aki társadalmi mondanivalót vagy erkölcsi tanulságot próbál belelátni, óhatatlanul csapdába esik, és végül arra a következtetésre jut, hogy ez egy rossz film, pedig dehogy.
A lényeg abban rejlik, hogy pont annyira kell komolyan venni ezt a filmet, mint amennyire az komolyan veszi saját magát. Végül is szólhatna úgy a szőke nő problémájáról, mint valóban létező kérdésről, de szerencsére nem teszi. Akkor unalmas, végtelenül közhelyes és céltalan volna. A szőke nő téma divattéma volt nem sokkal ezelőttig, és itt a "volt" a kulcsszó. Mert ez már lejárt lemez, éppen túl vagyunk rajta, sőt valljuk be, igazából már egyre kevésbé vicces. Egyszerűen kifulladt. Szerencsére arra sem vállalkozik, hogy rehabilitálja az érintett kisebbséget, ez hasonlóképpen értelmetlen volna, tekintve, hogy erre semmi szükség. A szőke nős vicceket eddig is csak olyanok vették komolyan, akik így vagy úgy, érintve érezték magukat.
Amiről valójában szó van az sokkal régebbi téma a szőkenőségnél, és például ismerős lehet Keleti Márton zseniális Butaságom története című munkájából is. Ez pedig a legegyszerűbben makacs naivitásként megfogalmazható jelenség, a naivitásnak az a foka (ami minden bizonnyal jócskán túl van a normálison), amikor már az ég egy adta világon semmi sem képes megingatni az embernek a világba és/vagy önmagába vetett hitét. A valóságban, minden bizonnyal nem létezik, de hallatlanul alkalmas arra, hogy a való világ tökéletlenségét, görcsös ellenségességét és saját életünk sikertelenségének folytonos kifogásokkal való, megnyugtató magyarázatát görbe tükrében nagyítva és iróniával torzítva mutassa meg, és kissé megnyugtasson bennünket, egyszerű, küszködő-kapálódzó halandókat, ugyan ne vegyük már annyira komolyan keserű kenyerünket, sanyarú sorsunkat, kilátástalan jövőnket. Mélyenszántó szociográfiát, "politikailag korrekt" állásfoglalást nem érdemes várni tőle tehát, ahogy szikrázó drámaiságot vagy izgalmakat sem, elsődleges szerepe mentálhigiénés, és végtelenül szórakoztató - már ha tényleg nem veszi az ember túl komolyan.
Amit - pontosabban, akit - viszont feltétlenül komolyan kell venni, az Reese Witherspoon, mert ez a nő egy komoly tehetség. Egyrészt nagyon szép, másrészt sajátos arcvonásaiból, mimikájából és személyes varázsából adódóan vicces is, ami igen ritka párosítás. Mindamellett remek színész, aki úgy játssza a fantasztikusan naiv és magabiztos Elle szerepét, hogy egy percig sem jut eszünkbe, csak szerepet játszik, és az a nő ott a vásznon valójában nem is létezik.
