A Doom igen egyszerű film, tehát ígéretéhez hű marad. Maga a játék ugye, amiből készült, szintén nem a kifinomult történettel lett sikeres, hanem azért, mert voltak benne szörnyek és fegyverek, valamint ezek interakciói. Márpedig ha a játék bejött, akkor érdemes megpróbálni filmen is, tiszta sor; eddig főleg fordítva történt ugyan, de azért nem a Doom az első fecske. És nem is bizonyítja be, hogy a Doom vagy a Quake helye a moziban lenne.
A közönség valószínűleg azokból áll, akik már játszottak ilyesmit, ők viszont nyilván azon kapják majd magukat, hogy szeretnék átvenni az irányítást. A játékban az öröm forrása az, hogy az én kezemben van a halálosztó BFG; és ha talált a fejlövés, akkor az az én kiválóságomat illusztrálja. A film pont azt kénytelen elhagyni, ami az FPS műfajt naggyá tette: az egyes szám első személyből eredő elkerülhetetlen azonosulást.
A dögök különben rendben vannak, szép nagy barmok, bár nem démonok, ahogy eredetileg, hanem mutánsok, de az aztán tényleg mindegy, pap úgysincs a csapatban. Csak katonák vannak, akik tisztességgel eljátsszák, amit itt el lehet játszani. Jó hír, hogy szerelmi szál sincsen annak ellenére, hogy megmentendő nő, az van, de csak egy húg, nem menyasszony. A fegyverek frontján a moziváltozat érthetetlenül gyenge, a nézőtéren ülő játékosok már rég rakétavetőhöz nyúlnának, amíg hőseink a géppisztollyal próbálkoznak.
Azzal viszont osztanak rendesen, arra senki sem panaszkodhat, hogy visszavettek volna a brutalitásból. A szörny az szörny, le kell lőni, mondja nagyon helyesen - bár politikailag inkorrektül - a rendező, és ha már lelövik, akkor ábrázolni kell, tehát erősen korhatáros alkotásról van szó. Ami persze tréfadolog, lévén hogy a Doom kiskorúak millióinak szerzett örömöt és nevelte őket felelősen gondolkodó polgárokká.
Ínhüvelygyulladás idejére, vagy amíg szervizben van a gép, némi szódával a Doom nézhető képsor gyakorló gamereknek vagy múltjukba révedő nagyfiúknak. Másnak, nőknek, időseknek és pacifistáknak nem való. Akit meg tudományosan érdekel ez a szubkultúra, az szoftvert vegyen, ne mozijegyet. A film nem a játékot emeli a filmművészetbe, még annak legkommerszebb ágába sem, hanem bemutatja, hogy a game önálló műfaj, ami nem véletlenül interaktív, és amivel a film a saját terepén nem versenyezhet.
