Pintér Béla 1987-től az Arvisura tagja volt, 1998 óta dolgozik saját társulatával. A népi rablét, Kórház-Bakony, a Sehova kapuja és az Öl, butít után bemutatták a Parasztoperát. Pintér Béla és Társulata munkájában ezúttal Darvas Bence is részt vett. Az előadás legközelebb november 10-én, 11-én, 12-én, 13-án látható a Szkéné Színházban.
-Eddig a magad bevallása szerint is a saját életedből, problémádból kezdtél egy-egy darabot írni, rendezni. Honnan jött most a Parasztopera?
-Apai nagymamámtól hallottam ezt a mende-mondát, hogy egyszer valahol Szabadszállás környékén szegény sorsú szülők agyoncsapták gazdag idegennek vélt fiukat. Másrészt nagyon szeretem a magyar népdalokat, és felötlött bennem a gondolat, hogy ezek némelyikét felhasználom egy opera áriáiként. Harmadrészt a jósors úgy hozta, hogy megismerkedtem Darvas Bencével, aki - édesapja (Darvas Ferenc) bemutató utáni állítása szerint - az egyedüli alkalmas zeneszerző erre a feladatra.
-A népdalok ismerősek voltak, de a szöveg helyenként, mintha nem az eredeti lenne.
-A széki lassúnak én írtam a szövegét, a többi mind eredeti, esetleg egy-egy szót szúrtunk be, mint például: "vettem rajta alsó, felső párducmintás rokolyát, jaj de sokszor felhajtottam a rokolyának az alját", de ezek apróságok, amitől a dalok éppenséggel barátságosan rákacsintanak az opera szövetére. A pakulárnótára is írtam szöveget, és a Kicsi madárnak is egy optimistább változatát énekeljük.
-Nagyon sok kis történet van egy-egy jelenetben. Ezeket mind kitalálod, vagy hallottad őket?
-Kitalálom. Bár, még ha tudom is, hogy honnan indul a történet, és hova érkezik, és ha van is némi tehetségem a cselekmény bonyolításához, akkor is alapvetően a társulat inspirál. Ugyanakkor, sokféle viszonyt, kapcsolatot lát az ember a hétköznapi életében, amelyek szintén ihletői ezeknek a színpadi helyzeteknek.
-Mennyire tudtátok előre, hogy zeneileg milyen lesz?
-Darvas Bence: Bélának jó érzéke van a zenéhez, úgyhogy én inkább nyesegettem. A darabnak zeneileg is van egy dramaturgiája, formai szempontok szerint itt-ott kihúztam a szövegből, és hozzátettem zenéket a népdalokon kívül. Gyakorlatilag mindig együtt dolgoztunk, így folyamatosan megtaláltuk a mindkettőnknek elfogadható megoldást.
-Az eddigi munkáid közül ez a legteljesebb. Szerintem a legjobb is.
-Valóban összetettebb. Ez egy ballada, reális párbeszédekkel, opera formában. Egyszerre természetes és elvonatkoztatott. Szeretjük mi is, bár az ember mindig az éppen aktuális munkáját szereti legjobban.
-Az első három darabod után, melyeket sikerrel játszottatok, az Öl, butítot, mintha nem fogadta volna akkora ováció.
-Igen, szerencsétlen körülmények között született "szegény Öl - Butít". Több sebből vérzett a társulat, és összesen egy hónapunk volt rá. A lelki oltóanyag benne van, de kidolgozatlan lett. Mindazon által véleményem szerint ez a darabunk is lazán kenterbe veri a "konkurenciát".
-Éreztétek, hogy a Parasztopera jó lesz?
-Néhány elbizonytalanodást leszámítva igen. Azt hiszem, ezt nehéz lett volna elrontani. Az éneklés persze, nagy feladat volt mindenkinek. Miután Bence betanította az anyagot, segített Palya Bea, és Berecz Bea is.
-Egyre ismertebbek vagytok, van egy jelentős réteg, aki kedveli az előadásaitokat, akad persze, akiknek nem jön be. A tetszés, biztos jól esik. Mit számít a kritika?
-Van néhány kritikus, akinek valószínűleg soha sem fogom belopni a szívébe magam. Ők effektív hülyének néznek, és csúnya dolgokat írnak rólunk. Kapunk azonban építő kritikákat is, amelyre az ember, ha érzi a jó szándékot, nyilván odafigyel.
-Változott az évek során a helyzetetek?
-Sajnos, minél több díjunk van, annál kevesebb pénzt kapunk. És ha ez így folytatódik, nem tudom, mit fogok mondani a színészeimnek, akik most átlagban havi negyvenezer forintot keresnek. Legtöbbjük elmúlt harminc éves.
